Innováció Kollégium

2021.09.06. 15:55

Keresik azokat, akik művészettel és tudománnyal tennék jobbá a világot

A projekt keretében Moholy-Nagy László életének és munkásságának magyarországi, illetve nemzetközi vonatkozásait is megismerhetik a résztvevők.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

18 és 35 év közötti hallgatók, valamint fiatal képző-, és iparművészek, fotográfusok, írók, építészek, kulturális és média szakemberek, pedagógusok, közösségszervezők és technikai újítások iránt érdeklődők jelentkezését várják a Lakitelek Népfőiskolán. Azok, akik az intézményben megvalósuló Innováció Kollégiumban részt szeretnének venni, szeptember 15-ig jelezhetik szándékukat a szervezőknek.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a lakiteleki népfőiskola alapítója elmondta, hogy a kollégium keretében válaszokat keresnek majd arra, hogy a művészetek, a különféle tudományterületek és a technikai újítások hogyan tudják együttesen jobbá tenni a környezetünket és az életkörülményeinket.

A témaköröket a résztvevők szeptembertől negyedévente szemináriumok, tanulmányutak, műhelylátogatások és szabadegyetemek keretében dolgozzák fel. A programokat összesen nyolc alkalommal, hétvégente rendezik meg.

Az első szakmai képzés a Lakitelek Népfőiskolán a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, vagyis a MOME közreműködésével szeptember 24. és 26. között zajlik. A támogatóknak köszönhetően a szállás, az étkezés és a foglalkozások térítésmentesek. A részvételhez alkalmanként összesen ötezer forint regisztrációs díj kifizetése szükséges.

A programokkal és a jelentkezéssel kapcsolatban további részletek a Lakitelek Népfőiskola honlapján olvashatóak.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában