Nemzeti Színház

2021.09.21. 16:53

Felavatták az első irodalmi Nobel-díjra jelölt magyar író szobrát

Az alkotó célja a magyar nemzetet művelése, felemelkedésének segítése, valamint kultúrájának ápolása és gyarapítsa volt.

Budapest, 2021. szeptember 21. Kásler Miklós, az emberi erõforrások minisztere (b) Törley Mária szobrászmûvész, a szobor alkotója és Takaró Mihály irodalomtörténész Herczeg Ferenc író szobrának felavatásán a Nemzeti Színházban 2021. szeptember 21-én. MTI/Kovács Tamás

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

Mellszobrot állítottak az 1863 és 1954 között élt Herczeg Ferencnek a magyar dráma napján, kedden a Nemzeti Színház épületében. A két világháború közötti korszak legnépszerűbb íróját megörökítő művet Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Takaró Mihály, a Herczeg Ferenc Társaság elnöke leplezte le.

Kásler Miklós úgy fogalmazott, annak ellenére, hogy Herczeg Ferenc német származású volt, szívében és lelkében is teljesen magyarrá vált. A két világháború között pedig Magyarország legismertebb és legnagyobb hatású írója lett. Műveinek legfőbb témái közé tartozott a Kárpát-medence, az ezer évre visszanyúló magyar múlt és hagyomány, illetve a keresztény hit.

A miniszter szerint az író pontosan látta a trianoni békediktátum történelmi következményeit és társadalmi hatásait, ezért arra törekedett, hogy erősítse és meghatározza a jövő számára a magyar identitást, illetve az összetartozás gondolatát. Tette mindezt könyvei hasábjain és cikkeiben a korszak meghatározó közszereplőjeként, írófejedelemként, a Petőfi Társaság elnökeként, valamint a Magyar Tudományos Akadémia társelnökeként.

Herczeg Ferenc tehetségét a Kárpát-medence és egész Európa csodálta – emelte ki a miniszter.

Herczeg Ferenc íróként, illetve a Magyar Revíziós Liga vezetőjeként egyaránt a trianoni békediktátum igazságtalanságára hívta fel a figyelmet. A kommunista diktatúra viszont ignorálta őt, továbbá a műveit is el akarta feledtetni. A rendszer bukásával azonban ismét kiadták írásait.

Kásler Miklós szerint az író mondanivalója ma is aktuális és figyelemreméltó, a nevét viselő díj pedig Magyarországon az egyik legnagyobb irodalmi elismerés.

Takaró Mihály irodalomtörténész továbbá azt is kifejtette, hogy Herczeg Ferenc életművét három fogalom jellemezte, ezek pedig az értékelvűség, a tisztánlátás és az elfogulatlanság.

Az alkotó nevét a Bizánc című, 1904-ben megjelent történelmi drámája, majd az 1914-ben írt Kék róka című polgári vígjátéka tette ismertté Rómától Moszkváig. Nem sokkal később pedig ő lett az első magyar író, akit irodalmi Nobel-díjra jelöltek, mégpedig egymás utáni három évben, 1925 és 1927 között Az élet kapuja című kisregényéért.

Az író méltatói közé tartozott többek között a nyugatos Schöpflin Aladár és Kosztolányi Dezső is.

A Herczeg Ferenc Társaság elnöke felidézte, hogy a második világháborút követően, a Révai-korszakban sok más alkotóval együtt Herczeg Ferencet is kisöpörték az irodalmi kánonból. A szervezet szerint a 20. század legnagyobb száműzött írója tér most vissza közénk a hetvenéves szellemi száműzetéséből. Hozzátették, a szobor most méltó helyre kerül, így az író megkapja a kései elégtételt, ismét elfoglalja helyét a magyar irodalom óriásai között.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója kiemelte, hogy Herczeg Ferenc él és létezik a magyar színházak repertoárjában, bármit is próbáltak ellene elkövetni, jelen volt és marad.

Herczeg Ferenc mellszobrát, amelyet a Herczeg Ferenc Társaság és az Emberi Erőforrások Minisztériuma állított, Törley Mária szobrászművész készítette. Az alkotó korábbi, Herczeg Ferencet ábrázoló szobrát 2013-ban avatták fel Badacsonytördemicen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában