Magyar mozi

2021.09.28. 07:30

Elkezdték forgatni a Hadik, a leghuszárabb huszár című kalandfilmet

A produkciót várhatóan 2022 decemberében mutatják be a hazai közönségnek.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Megkezdődtek a Hadik, a leghuszárabb huszár című kalandfilm forgatási munkálatai. A nagyjátékfilm jeleneteit a tervek szerint január közepéig veszik fel az ország különböző pontjain. A forgatást Mohácson kezdik és a Vajdahunyad várában zárják majd.

A híres berlini csata külső jeleneteinek nagy részét Babatpusztán, a csata belső jeleneteit a komáromi erődben, a romantikus jeleneteket pedig főleg Keszthelyen rögzítik.

A film szereplői között a közönség láthatja majd Trill Zsoltot, Szabó Győzőt, László Zsoltot, Molnár Áront, Horváth Lilit, Julia Jakubowskát, Reviczky Gábort, valamint Trokán Pétert is.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával készülő produkció rendezője Szikora János, akit Steve Dent, a Marvel-filmek, valamint a Robin Hood és Az ember gyermeke akciórendezője segít. Technikai rendezőként Dyga Zsombor filmrendező is része a stábnak.

A film vezető operatőre Győri Márk, akinek a munkái közül a legismertebb a Peter Strickland rendezésében megvalósult Varga Katalin balladája vagy a Calibre Matt Palmer rendezésében. Az alkotói csapat tagja Takács Gergely VFX supervisor és producer, aki dolgozott többek közt Midsommar, vagyis a Fehér éjszakák című horrorfilmben, a Shadow and Bone, vagyis az Árnyék és Csont című Netflix-sorozatban, valamint a Distant című sci-fi filmben is.

Huszárokról filmet forgatni csodálatos lehetőség, hiszen olyan emberekről szól, akikben ritka módon ötvöződött a kalandvágyó merészség és az erkölcsi tartás. Ez volt a huszárvirtus ethosza – fogalmazott Szikora János.

A kaszkadőrök Gulyás-Kiss Zoltán akció rendező, kaszkadőr szakértő és többszörös Guinness-rekorder vezetésével készültek fel a forgatásra. Gulyás-Kiss Zoltán kiemelte, a filmben rengeteg kaszkadőr dolgozik majd annak érdekében, hogy az akciójelenetek és a csaták tökéletesek lehessenek. A forgatáshoz többféle fegyvert is használnak majd. Lesznek egészen könnyű, szinte gumiból készült kardok, valamint eredeti fegyvernemek is.

A film készítői szeretnék továbbá kihasználni a legmodernebb digitális technológiát. Ennek ellenére céljuk az, hogy túlzásoktól mentes, ízléses, a realitás talaján maradó, mégis látványos és izgalmas csatajeleneteket tárjanak a nézők elé.

A produkcióról bővebben a Hadik film Facebook-oldalán tájékozódhatnak az érdeklődők.

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!