felhőtlen kikapcsolódás

2021.08.08. 19:05

Két helyszínen várja a táborozókat a Rákóczi Szövetség

Augusztus 8-án kezdődik a Rákóczi Szövetség külhoni magyar diákok számára indított sátroaljaújhelyi anyanyelvi és székesfehérvári színjátszótábora.

A szervezet közleménye szerint mintegy 400 vajdasági és kárpátaljai diák érkezik Sátoraljaújhelyre, a 12. nyári táborba, kiemelten a szórványterületekről.

A tábor a korosztálynak szóló programokkal élményeket és felhőtlen kikapcsolódást kínál magyar nyelvi környezetben, és fontos cél az is, hogy pozitív üzenetet küldjön a szülőknek és a szórványközösségeknek, hogy a magyar iskolaválasztás meghatározó a gyermek és a közösség sikeres jövőjét tekintve – írták.

A székesfehérvári színjátszótáborba középiskolás fiatalok érkeznek valamennyi külhoni régióból. A tábor a Vörösmarty Színházzal és a várossal szoros együttműködésben valósul meg, idén negyedik alkalommal. A színjátszótábor résztvevői betekinthetnek a kulisszák mögé, és részeseivé válnak a színházi próbáknak, majd egy közönség előtti bemutatóval zárják a tábort.

A program augusztus 8-ától augusztus 17-éig tart, a diákok a színházi próbák és előadások mellett a koronázóvárossal megismerkedve számos más kulturális és szórakoztató programon is részt vesznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában