Évforduló

2021.06.03. 19:40

Trianonra emlékeztető kiállítás nyílt a Bélyegmúzeumban

„Darabokra szaggattatol.” Trianon 100 – Összetartozás 1100 címmel nyílt kiállítás csütörtökön a budapesti Bélyegmúzeumban.

A „Darabokra szaggattatol.” Trianon 100 - Összetartozás 1100 című kiállítás a budapesti Bélyegmúzeumban 2021. június 3-án.

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

„Rendhagyó és különösen izgalmas mindaz, amit a mai kiállítás kínál: filatéliai szempontból, a korabeli bélyegek tükrében szemlélni a trianoni merénylethez vezető utat, a merénylet által okozott kényszerpályákat, valamint ezen pályákról az életösztön által diktálta kitörési kísérleteket”

– hangsúlyozta a tárlatot megnyitó beszédében Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

Kiemelte, hogy

„a sorsfordító idők sodrában a bélyegek mindig olyan felértékelődő miniatűr kordokumentumok, amelyek a kortársaknak vagy az utókornak segítenek értelmezni a valóságot, s így van ez a trianoni bélyegeinkkel is”.

Trianoni történetünk – akár száz esztendő után is – azért érdemes a folyamatos értékelésre és értelmezésre, hogy utódainkkal, gyermekeinkkel és unokáinkkal soha többé ne történhessen meg az, ami elődeinkkel, dédszüleinkkel és nagyszüleinkkel történt a XX. század elején és ami aztán Trianonban teljesedett ki – mutatott rá Kövér László. Hozzátette:

„a politikai felelősség mindig eredmény-felelősség, és azt mindig a politikusok viselik, ám az árát mindig a nemzet egésze fizeti meg”.

A házelnök kijelentette: mi, mai magyarok 101 esztendővel Trianon után, 31 esztendővel a kommunizmustól és 11 esztendővel a posztkommunizmustól való megszabadulásunk után pontosan ugyanazt kívánjuk Európa – és benne Közép-Európa – minden nemzete és országa számára, amit önmagunk számára: európai együttműködésre képes önrendelkező nemzeti államot, nemzeti önazonossághoz való jogot minden európai embernek (...) és saját értékeiket megőrző, saját érdekeit pedig másokkal egyeztetni képes öntudatos nemzeti közösségeket.

A hétfőtől látogatható tárlaton többek között idegen hatalmak megszállási felülnyomásaival ellátott sorozatok, helyi kiadások, tábori levelezőlapok és levélzárók láthatók.

Ezen bélyegek segítségével nemcsak emlékezünk, hanem visszaforgatjuk az idő kerekét és nyomon követhetjük az akkori időszak emberi sorsokat eldöntő változásait – emelte ki Hegmanné Nemes Sára, a Magyar Posta Zrt. elnöke.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszédet mond a „„Darabokra szaggattatol”.” Trianon 100 – Összetartozás 1100 című kiállítás megnyitóján a budapesti Bélyegmúzeumban 2021. június 3-án.
Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Hozzátette: a bemutatott bélyegek révén végigkövethető egy-egy terület el- vagy visszacsatolása, valamint az akkori történések, gazdasági változások. Az első világháborút követő valamennyi területi változást a földrészek térképeire elhelyezett vonatkozó bélyegek segítségével lehet követni.

A tárlat a trianoni békediktátum előzményeinek áttekintésével indul, az 1918/1919-es forradalmakon, az első világháború, a gazdasági világválság eseményein keresztül az 1947-es párizsi békeszerződésig vezeti el az érdeklődőket

– ismertette a tárlat részleteit.

Bélyegek a „Darabokra szaggattatol”.” Trianon 100 – Összetartozás 1100 című kiállításon a budapesti Bélyegmúzeumban 2021. június 3-án.
Fotó: Máthé Zoltán / MTI

A történelem már bebizonyította, hogy nemzeti önbecsülés, az őszinte nemzeti összetartozás tudata, jó értelemben vett nemzeti büszkeség és pozitív nemzeti jövőkép nélkül nincsen tartósan tovább élő nemzet sem – emelte ki Juhász Roland állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkár. Mint mondta, a magyarság nem mondott le önmagáról, a történelem megannyi sorscsapása sem volt elég erős ahhoz, hogy a nemzetet megingassa az összefogásba vetett hitében.

Borítókép: a „„Darabokra szaggattatol”.” Trianon 100 – Összetartozás 1100 című kiállítás a budapesti Bélyegmúzeumban 2021. június 3-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában