Épített örökség

2021.04.08. 13:40

Megkezdődött a Kernstok-villa felújítása Nyergesújfalun

A nyergesújfalui önkormányzat megkezdte a magyar avantgárd egyik leghíresebb festőjeként számon tartott Kernstok Károly villájának felújítását – tájékoztatott a polgármester csütörtökön.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Mihelik Magdolna (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy az 1912-ben emelt épületet 205 millió forint ráfordítással az önkormányzat saját költségvetéséből építteti újjá egy műemlék- és templomfelújítással foglalkozó társasággal.

A megújult villában Nyergesújfalu alkotókörei és egy civil szervezet kap helyet, illetve a nagyobb tereket rendezvények, esküvők lebonyolítására hasznosítják majd.

Nemcsak az épületet állítják helyre korhű állapotúra, a körülötte elterülő nagy méretű kert a nappali órákban közparkként felkereshető lesz, miután visszatelepítik az egykor ott lévő közel 400 növényfajt – tette hozzá a város vezetője.

A Kernstok Károly által 1912-ben építtetett villa rossz állapota miatt jelenleg nem látogatható. Az elmúlt évtizedekben működött benne kozmetikai szalon, fogorvosi műhely, de nagy átalakításokat nem végeztek rajta. Megvan a terasz, Kernstok falócája, cserépkályhája és a nappali is korhű állapotú.

A magyar avantgárd egyik leghíresebb festőjeként számon tartott Kernstok Károly a Nyolcak néven ismertté vált művészcsoport egyik vezéregyénisége volt.

Villájában a magyar művészeti élet olyan tagjai fordultak meg, mint Feszty Árpád, Ady Endre vagy Czóbel Béla. Itt működött a Tanácsköztársaság alatt Kernstok művészeti szabadiskolája, növendékei között volt Derkovits Gyula, Goszthony Mária és Novotny Emil Róbert.

Az önkormányzat folyamatosan ápolta a festő és a Nyolcak művészcsoport emlékét.

Helyi kiállítások és konferenciák szervezése mellett közreműködtek a Szépművészeti Múzeumban 2011-ben megnyílt nagyszabású tárlat megvalósításában, a csoportot bemutató dokumentumfilm létrejöttében, valamint bemutatták a közönségnek a festő két olyan képét, amely eddig magángyűjteményben lappangott.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában