hagyományőrzés

2021.02.27. 11:10

Összegezték a Hagyományok Háza erdélyi partnereinek éves munkáját

A Hagyományok Háza 2020-ban is folytatta az erdélyi partnerszervezetei által összefogott, az élő néphagyományt támogató munkáját.

Mera World Music Fesztivál

Forrás: Hagyományok Háza Hálózat – Erdély

A Felvidék, Kárpátalja és a Délvidék után, most szerteágazó tevékenységüket Tóth János hálózatvezető foglalta össze.

A 2020-as évet nagy reményekkel indították, hiszen a kidolgozott terveik forrása biztosítottnak tűnt. A pandémia miatt viszont tavasszal újra kellett gombolni az életüket.

A saját és a köz érdekében maximálisan alkalmazkodtak a mindenkori és a területileg hatályos jogszabályokhoz, így majd’ minden rendezvényt meg tudtak valamilyen szinten szervezni. Természetesen meg kellett hallaniuk az idők szavát a kiszélesedett online térben. Viszont e nehéz helyzetben számos tapasztalattal lettek gazdagabbak, s ezt a tudást a későbbi „békeidőben” is kamatoztathatják.

Az első félév fókuszában az oktatások álltak: elindultak az újabb, a partnereik által megszervezett tanfolyamaik, foglalkozásaik. Ismert, hogy

Erdélyben nincs meg az az alapfokú iskolákat működtető intézményes hálózat, mint az anyaországban, így a stratégiai partner-szervezetekre hárul ez a feladat.

A gazdag palettáról kiemelhető a hangszer-, a néptánc-, népiének-, népmesemondás oktatás. Az utóbbival kapcsolatban az elmúlt év végén kiadott Kibédi népmesék Ráduly Jánostól című kötet, és a Csak tiszta forrásból. Magyar Népdalok III. kötet nagyban segíti ezt a munkát.

Mera World Music Fesztivál
Fotó: Hagyományok Háza Hálózat – Erdély

A Hagyományok Házának Erdélyben nincs saját fesztiválja, viszont a sok évtizedes múltra visszatekintő rendezvények szervezésében partnerként vesz részt. Ezek egy része – a nyári könnyítések nyomán – megvalósult, köztük Vásárhelyi Forgatag, a Mera World Music Fesztivál. Más rendezvények, így például a gyergyói FeltöltŐ Fesztivál elmaradtak. A felszabaduló energiákat viszont más területeken tudták hasznosítani, itt kell megemlíteni a szórványvidékek kollégiumainak nyújtott hathatós kiegészítő segítséget.

Figyelemre méltó a Romániai Magyar Néptánc Egyesület szervesében megvalósult III. Erdélyi Koreográfusok Találkozó.

A rendezvényen egy konferenciát is tartottak, melynek középpontjában – a hitelesség tükrében – a néptánc színpadi megjelenítésének technikai és formai követelményei álltak. Az élőben megtartott szimpóziumon neves erdélyi szakemberek adtak elő, az elhangzottak online formában is elérhetővé válnak minden érdeklődő számára.

Vargyasi Levente a III. Erdélyi Koreográfusok Találkozóján
Fotó: Hagyományok Háza Hálózat – Erdély

Az Élő Népművészet Kiállítás megvalósítása, valamint azok a módszertani anyagok, melyek az e területen működő szakmákat segítik, mind a kézművesség, mind pedig a folklórműfajok területén, szintén kiemelhető az online tevékenységek közül. Megszületett például több népdalgyűjtemény, emellett Erdély kistájait bemutató sorozat indult. Elindult egy mezőségi, családi kötelékek megerősítésére irányuló „Mezőség arcai a XX. században” című kezdeményezés is, amely a családi hagyatékokban fellelhető fotók és dokumentumok digitalizálását és bemutatását tűzte ki céljául.

A Lipinka nevű online kezdeményezés pedig a hagyományos népművészeti tevékenységek élményalapú, komplex oktatásában támogatta a pedagógusokat és az oktatókat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában