Filmfesztivál

2020.09.28. 09:22

Lengyelországban díjazták Szász Attila Örök tél című alkotását

Szász Attila alkotása, az Örök tél nyerte meg vasárnap este az egyik fődíjat a II. világháborús és antikommunista ellenállóknak szentelt, Megtörhetetlenek-Rendíthetetlenek-Kiátkozottak elnevezésű filmfesztiválon az észak-lengyelországi Gdyniában.

Csányi Sándor színész, az egyik főszereplő (j) Szász Attila rendező (k) az Örök tél című filmje forgatásán a Mafilm fóti bázisán 2017. március 10-én.

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Az Örök tél című filmet a játékfilm kategóriában díjazták, miután 12 külföldi és lengyel alkotással versenyzett.

A játékfilmes kategóriát első alkalommal iktatták be az eddig dokumentumfilm-szemleként szervezett, idén mintegy száz alkotást bemutató gdyniai fesztivál programjába.

A zsűri elnöke, Lech Majewski neves lengyel filmrendező, méltatva Szász Attila alkotását, úgy látta: bár a film

arról a brutális világról beszél, amelyben a donyecki lágerbe 1944-ben elhurcolt asszonyok találják magukat, az ott születő érzelmek segítik őket a túlélésben.

A Megtörhetetlenek-Rendíthetetlenek-Kiátkozottak nevű, Andrzej Duda lengyel elnök védnökségével szervezett, vasárnap véget ért négynapos rendezvénysorozat műsorában az Örök tél című film mellett több magyar témájú film és pódiumbeszélgetés is szerepelt, a magyar programokat a lengyelországi Waclaw Felczak Intézet támogatásával rendezték.

A panelek résztvevői köztük Grzegorz Górny ismert lengyel közíró, valamint Molnár Imre történész, diplomata a 20. századi lengyel-magyar együttműködésről értekeztek, többek között az 1920-as lengyel-bolsevik háború, valamint a második világháború alatt nyújtott magyar segítségről.

A tömegeket vonzó fesztivált idén a koronavírus-járvány miatt vegyes formában szervezték, a nézőknek a helyszíni részvétel mellett online közvetítéseket is elérhetővé tettek.

Borítókép: Csányi Sándor színész, az egyik főszereplő (j) Szász Attila rendező (k) az Örök tél című filmje forgatásán a Mafilm fóti bázisán 2017. március 10-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában