21 gramm magyar lélek

2020.08.16. 20:32

Egy kovászból készíthet kenyeret a magyarság (videó)

A kezdeményezésről Iványi Marcell filmrendező készített ismertetőfilmet, hisz úgy véli, hogy ezáltal az országot és az elcsatolt területeket egy asztalhoz lehet ültetni Trianon századik évfordulóján.

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: Mirkó István

Félegyházy-Megyesy Péter mezőgazda, a Nemzetünk kovásza kezdeményezője arra buzdít mindenkit, hogy lelke szerint csatlakozzon a „mozgalomhoz”, mert csak így válhat közös értékké – írja a Magyar Nemzet.

Az összetartozás mindennapi kenyere

„Néhány segítőmmel június 4-re elkészítettük a nyers kovászt, utána a Szent István-bazilikába vittük, ahol Snell György segédpüspök, Bese Gergő atya segítségével megáldotta az »anyakovászt«. Itt osztottuk szét, ebből készítettük a száraz kovászt, ezt küldjük majd szerte a nagyvilágba, annak, aki kéri. A kovász a lehető legalapvetőbb elemekből áll: vízből és búzából jön létre, mégis mindennapos gondoskodást igényel, akár csak a hitünk és magyarságunk, ezért gondoltam, hogy jelképesen elkészítjük nemzetünk kovászát. Amikor ezt elmeséltem Iványi Marcellnek, fellelkesült és felajánlotta, hogy készít egy kisfilmet a kezdeményezésről. Örömmel fogadtam az ötletet” – mondta Félegyházy-Megyesy Péter mezőgazda, aki a hét üvegbe töltött kovászból Felvidékre, Erdélybe, Délvidékre, Kárpátaljára és egyéb anyaországi területekre szeretne eljuttatni, hogy valamennyi magyar közösség kenyerébe, ezáltal az asztalára kerülhessen.

„Az egész az összetartozásunkról szól. Augusztus huszadikán – előzetes bejelentkezés alapján – száz magyar család, közösség és testvérnép képviselője fogja megkapni a kovász egy részét. Hisszük, hogy nagyon sok anyaországi és külhoni testvérünknek elmondhatatlan örömet szerzünk azzal, hogy ugyanabból a kovászból készült mindennapi kenyerünkben is valamennyien egyek lehetünk. Felajánlásunkkal vállaljuk, hogy átadjuk a határon innen és túli méltóságok családjainak az élő kovászt. Ahogy a film elején Mindszenty József hercegprímás mondta: »Mindenki egy magyar falevél, egy közös magyar fáról, ezek a falevelek, a vihar akármennyire tépi őket egymástól, szeretetben mindig jobban kell közelíteniük egymáshoz.« Nagy vihar van a világban! Mikor, ha nem most kell nekünk a legjobban összefogni szeretetben?” – fejtette ki a küldetés lényegét a mezőgazda, aki azt is elmondta, hogy a „nemzetünk anyakovászát” egy női ciszterci szerzetes oltalmára bízták.

Az ismertetőfilmet a mai, ercsi szentmisét követően mutatták be. A misét Spányi Antal megyés püspök úr celebrálta. Kovászért tehát bárki jelentkezhet, aki kenyeret szeretne sütni belőle.

21 gramm magyar íz és lélek

Hét befőttesüveg. Tartalmuk fehéres-szürkés, hisz ilyen színű a nedves kovász. Ezt készítette Félegyházy-Megyesy Péter mezőgazda, a Kalász Bt. tulajdonosa és Csák László cukrászmester június 4-re, a trianoni diktátum emléknapjára.

Mozgalmának az a célja, hogy az elcsatolt területekre és minden olyan helyre eljuttassa a kovászt, ahol magyarok élnek, hogy ebből kenyeret süthessenek, az „összetartozás kenyerét”.

„Sokat vagyok Somogyban, Bárdudvarnokon és környékén, Dadán, ahol sok jó, kedves barátom van, akiktől tanulok és akikre felnézek, mint Kassai Lajos lovasíjászmester és Szarka Zsolt és Anita vendégfogadós barátaim. Mi Diósdon lakunk, Félegyházy-Megyesy Péter pedig Budaörsön. Lisztet vittem Pétertől Dadára. Amikor felhívtam és erről tárgyaltunk, elmesélte a kezdeményezését, én egyből azt mondtam, hogy erről egy filmet kell készítenünk” – mondta Iványi Marcell filmrendező, aki két nap múlva már a budaörsi Nepomuki Szent János-templom kertjében állt Tóth Zsolt operatőrrel, a Félegyházy-Megyesy Péter által létrehozott, búzával körülvetett és pelyvával körülhintett történelmi Magyarország-emlékműnél. A filmrendező egyébként is szívügyének érzi a házikenyér sütését és a kovászt, ezért gondolta, hogy feltétlenül fel kell karolnia a kezdeményezést.

„Egyből éreztem, hogy ez hívószó. Egyszerűen szíven ütött a gondolat, hogy az országot és az elcsatolt területeket ilyen módon egy asztalhoz lehet ültetni. A kovász mindenre emlékszik, akárhányszor továbbosztod, ugyanaz a kovász marad, ezért jelkép, ezért szoktak százéves és kétszáz éves kovászról beszélni” – mondta a filmrendező, aki szerint most az a feladat, hogy minél több helyre eljusson ez a jel. Iványi Marcell azt tervezi, hogy amikor határon innen és túl a jelentkezők átveszik majd, akkor ezeket is felveszik, és tovább „dagasztják”, tehát bővítik a rövidfilmet – melyet azért kereszteltek Nemzetünk kovásza I-re, mert lesz folytatása. Lévai Anikó és Orbán Viktor miniszterelnök, Hercegh Anita és Áder János államelnök és Bekk Mária és Kövér László házelnök is kaptak levelet Félegyházy-Megyesy Pétertől, azzal a felajánlással, hogy az anyaország méltóságainak családjai átvehessenek a Nemzet kovászából egy darabot.

Az ismertetőfilmben is látható nedves kovászt azóta megszárították és 21 grammos darabokra osztották. Nem véletlenül, hisz eddig még megmagyarázatlan okokból halála után 21 grammal lesz könnyebb az ember, sokak szerint ez a pár gramm a lélek. Tehát, a szárított kovászból „egyléleknyit” törtek le, ezeket vízzel újra fel lehet éleszteni. A koronavírus sem akadályozhatja meg a kezdeményezést, hisz a száraz kovászt egy tárolótégelyben akár postán is el lehet juttatni azoknak, akik kérnek belőle. A filmrendező arra kér mindenkit, hogy kezdeményezésüket mindenki támogassa lehetősége szerint.

Borítókép: Félegyházy-Megyesy Péter mezőgazda által létrehozott, búzával körülvetett történelmi Magyarország-emlékmű

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában