térítésmentesen

2020.05.06. 10:56

Idén is megszervezik a Németh László műfordítói tábort

Pályázni egy szomszédos ország nyelvéről magyarra fordított 20-21. századi szöveggel lehet.

Idén is megszervezi a Németh László műfordítói tábort a Lakitelek Népfőiskola, a Kelet- és Közép-Európai Kutatásért és Képzésért Alapítvány, valamint a Magyar Írószövetség augusztusban. Jelentkezni június közepéig lehet.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a lakiteleki népfőiskola alapítója az MTI-nek elmondta: a pályázati felhívásra olyan harmincöt év alatti fiatalok jelentkezését várják, akik elhivatottságot éreznek a Magyarországgal határos Horvátország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia és Ukrajna nyelvein, valamint a történelmi szomszédok, Csehország és Lengyelország nyelvén született szépirodalmi szövegek magyarra fordítása iránt.

A Németh László nevét viselő táborba egy legalább négyezer karakter hosszúságú, nyomtatásban még meg nem jelent, magyarra fordított 20-21. századi szöveggel, valamint a Lakitelek Népfőiskola honlapjáról letölthető, kitöltött és aláírt jelentkezési lappal lehet pályázni.

A résztvevők az augusztus 16. és 23. között tervezett táborban előadásokat hallhatnak a közép-európai irodalmakról és kultúrákról, a szemináriumi foglalkozások keretében pedig megismerkedhetnek a fordítás elméletével és gyakorlatával.

A képzés térítésmentes, a szervezők a nyertes pályázók számára a tábor teljes idejére szállást és étkezést biztosítanak – tette hozzá Lezsák Sándor.

A tábor időpontjának esetleges módosításáról a szervezők az aktuális járványügyi helyzethez igazodva döntenek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában