nemzeti filmintézet

2020.05.04. 19:58

Csaknem százezren tekintették meg a magyar vígjátékokat a hétvégén

Az alkotások május 10-ig a magyarfilmnapja.hu weboldalon érhetőek el.

Csaknem százezren tekintették meg a klasszikus magyar vígjátékokat a hétvégén, május 10-ig virtuálisan elérhetőek többek között a Hyppolit, a lakáj, a Meseautó, a Mágnás Miska, A tanú, a Roncsfilm és a Csinibaba című hazai filmalkotások is – közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) hétfőn.

A magyar film napja alkalmából az NFI 20 klasszikus vígjátékot tett ingyenes elérhetővé online április 30-án. Teljes körűen felújítva és digitalizálva látható a Bacsó Péter által 1969-ben rendezett A tanú, a 90-es évek egyik legnagyobb közönségsikere, a Tímár Péter rendezésében készül Csinibaba és Török Ferenc 2001-es generációs kultfilmje, a Moszkva tér is; ezt a három filmalkotást megközelítőleg százezer érdeklődő látta a napokban – olvasható a közleményben.

Mint írják, az NFI Filmarchívum munkatársai a magyar film különböző korszakaiból, nyolc évtized kiemelkedő magyar vígjátékaiból válogattak. A 20 film közül több ezúttal látható először az interneten. A vígjátékokban viszontláthatják az érdeklődők többek között Bodrogi Gyulát, Dajka Margitot, Gálvölgyi Jánost, Gobbi Hildát, Latabár Kálmánt, Mucsi Zoltánt és Pécsi Ildikót is.

A magyar film napját április 30-án ünneplik 2018 óta annak emlékére, hogy ezen a napon mutatták be az első magyar filmet, a Zsitkovszky Béla rendezésében készült A táncz című alkotást 1901-ben.

A klasszikus magyar vígjátékok május 10-ig a magyarfilmnapja.hu weboldalon érhetők el – zárul az összegzés.

Borítókép: részlet A Tanú című filmből / youtube

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában