ezer és ezer jel

2020.02.06. 09:30

Egyedülálló magyar őstörténeti kiállítás nyílik

Magyarországon először látható különleges Dél-oroszországi honfoglaló magyar jellegű régészeti leletekből nyílik kiállítás február 17-én a Magyar Nemzeti Múzeumban, a Magyarságkutató Intézet és a Magyar Nemzeti Múzeum szervezésében. Az „Ezer és ezer jel” – Őstörténetünk kaukázusi forrásai” című időszaki tárlatot a fővédnök, Kásler Miklós miniszter nyitja meg.

A kiállítás kurátora, M. Lezsák Gabriella régész a kiállításról elmondta: „A kiállítás a magyar őstörténet szempontjából kulcsfontosságú, Dél-oroszországi, főleg Észak-kaukázusi lelőhelyekről származó eredeti leletekkel és dokumentumokkal, a Magyar Nemzeti Múzeum egykori őre, Pósta Béla szavait idézve: „ezer és ezer jellel” irányítja rá a figyelmet egy, az utóbbi időben méltatlanul elhanyagolt, de középkori krónikáink és a korábbi kutatók által kiemelten kezelt területre.

A hazánkban először látható 9-10. századi, honfoglaló magyar jellegű régészeti leletek, a korabeli viseletet és életmódot szemléltető installációk, rekonstrukciós rajzok és térképek vezetnek el egy időben és térben távoli, de szellemi kultúrájában közeli világba.

A kiállítás egyben emléket állít az első keletkutató régészek egyike, a kolozsvári régészeti iskola megalapítója, Pósta Béla magyar őstörténeti kutatásainak.

A tárlat bemutatja a kaukázusi magyar régészeti kutatóutakat, felvillantja a 2019. októberében végzett I. magyar-orosz régészeti feltárás néhány fontosabb mozzanatát és beszámol a néprajz és a genetika legújabb eredményeiről is.”

A hazánkban első alkalommal a nagyközönség számára bemutatott leletek az M. Lezsák Gabriella által 2016-tól éves rendszerességgel szervezett régészeti kutatóutak során dokumentált honfoglaló magyar jellegű tárgyakból kerültek ki. A Kárpát-medence 9-10. századi honfoglalás-kori emlékanyagával párhuzamot, több esetben azonosságot mutató leletek világosan jelzik, hogy a Kaukázus északi előtere szervesen illeszkedett abba a kultúrkörbe, ahová az írott források szerint a Kárpát-medencébe költözésük előtt a korai magyarok is tartoztak. Az Urál déli előterétől a Kaukázus északi előteréig húzódó terület vizsgálata ezért a jövőben az egyik legfontosabb feladata lesz a magyar őstörténettel foglalkozó tudományágaknak.

A kiállítás régészeti tárgyait és dokumentumait a moszkvai Mardzsani Alapítvány, a Krasznodari Állami Történeti és Régészeti Múzeum, az Anapai Régészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum, az Országos Széchenyi Könyvtár és az Országgyűlési Könyvtár kölcsönözték.

A kiállítás megvalósulását az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Magyarságkutató Intézet és a Kelet- és Közép-Európai Kutatásért és Képzésért Alapítvány támogatta.

A kiállítás február 17-én nyílik meg és április 26-ig látogatható a Magyar Nemzeti Múzeum Pulszky-termében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában