jótékonyság

2020.01.02. 10:17

Magyar verssorokkal segítenek a nyelvvesztés ellen

Verskarácsonyfát állítottak, a fa alatt bárki adakozhat, hogy a mélyszegénységben élő gyerekek jobb esztendőt köszönthessenek 2020-ban.

Minden bizonnyal az elmúlt év legkülönlegesebb karácsonyfája az volt, amelyet Viola Szandra költő, a Magyar Nemzet munkatársa állított a Coyote kávézóban. Az irodalmár a fenyőt klasszikus és kortárs költőktől származó karácsonyi versidézetekkel dekorálta, a díszeket pedig a Szórványmagyarság Gyermekeiért Alapítvány javára árusították – írta a lap.

Az alapítvány elsősorban a Szászrégenben és Magyarfülpösön mélyszegényégben élő családok gyerekeinek igyekszik segítséget nyújtani Ady István lelkész vezetésével. A verskarácsonyfa vízkeresztig áll majd, a kávézó tulajdonosai, az alapítvány önkéntesei és Viola Szandra pedig egy fa alá helyezett dobozzal is várja azokat az adakozókat, akik tenni szeretnének azért, hogy a mélyszegénységben élő gyerekek jobb esztendőt köszönthessenek 2020-ban.

„Weöres Sándor, Kosztolányi Dezső, József Attila, Juhász Gyula, Pilinszky János, Kányádi Sándor, Csukás István, Bella István, Halmai Tamás, Jónás Tamás, Szabó T. Anna, Papp-Für János, Petőcz András, Iancu Laura, Kiss Judit Ágnes soraiból válogattam, és egy saját idézet is került a fára.

Az ünnepek előtt és alatt olyan sok inger ér bennünket, amelyeknek már nincs közük a szakrális ünnepkör valódi lényegéhez, hogy jólesik ilyenkor irodalmi örökségünkhöz visszatérni;

nekem ez az az ünnepi misén kívül, ami valóban segít a karácsonyra, új évre hangolódni, ezért szerettem volna mások figyelmét is felhívni ezekre a nagyszerű, elgondolkoztató vagy lélekmelengető sorokra. Az pedig külön öröm számomra, hogy a verskarácsonyfámon lévő díszeket a Szórványmagyarság Gyermekeiért Alapítványnak ajánlhattam fel, hiszen ők a bajba jutott gyerekeknek szállást, élelmet, oktatást biztosítanak.

Lelkesítőnek tartom, hogyha közvetve is, de épp magyar verssorok által tehetek a nyelvvesztés ellen. Nagyon fontosnak érzem, hogy a szórványban élő gyerekek is megkapják az esélyt az egészséges, színvonalas életre és arra, hogy magyar nyelvi és kulturális közösségünkhöz tartozhassanak”

– mondta motivációjáról Viola Szandra.

Lélekmelengető szavak a karácsonyfán
Fotó: Sziklay Cs. Mónika / Magyar Nemzet

A Coyote kávézó tulajdonosa, Csáky Emőke elmondta, hogy minden évben csatlakoznak valamilyen jótékonysági kezdeményezéshez, ezért örültek, hogy helyszínt biztosíthattak ennek a kreatív kezdeményezésnek.

A közösségi összefogás és a gyűjtés a fa lebontása után is folytatódik. Január 7-én a Párbeszéd Házában a Szórványmagyarság Gyermekeiért Alapítvány második alkalommal szervezi meg Lélekutak címmel jótékonysági estjét. Ezúttal a meghívott vendég a Kossuth-díjas Berecz András népi mesemondó, énekes, előadóművész és Nagy Vera Éva iskolanővér, a Maros­széki Kodály Zoltán Gyermekkar vezetője lesz, akikkel Lukácsy György beszélget hitről, életről, segítő munkáról, a magyarság fennmaradásával kapcsolatos sorskérdésekről. Az est bevételét a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar megsegítésére fordítják.

A 19 órakor kezdődő esten való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában