nagyságos fejedelem

2019.12.04. 06:47

Megérkezett Kárpátaljára Rákóczi Ferenc Beregszászon felállítandó lovas szobra

A Budapest tér – a talapzattal együtt hat és fél méter magas lovas szoborral – zarándokhely lesz egész Kárpátalja számára.

Magyarországról Kárpátaljára érkezett kedden Rákóczi Ferenc lovas szobra, amelyet a tervek szerint december 17-én avatnak fel Beregszász központjában.

Brenzovics László, a szoborállítást Beregszász polgármesteri hivatalával közösen kezdeményező Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke elmondta, hogy sikerült Magyarországról zökkenőmentesen Kárpátaljára szállítani II. Rákóczi Ferenc életnagyságú lovas szobrát, a Püspökladányban élő és alkotó Győrfi Lajos alkotását.

A szobrot Beregszászon, a Budapest téren állítják fel – tette hozzá.

A KMKSZ elnöke szerint a Budapest tér – a talapzattal együtt hat és fél méter magas lovas szoborral – zarándokhely lesz egész Kárpátalja számára, hiszen II. Rákóczi Ferenc fontos történelmi személyisége mind a kárpátaljai magyaroknak, mind a ruszinoknak.

A fejedelem a régióban élő valamennyi nép jogainak védelmében folytatta szabadságharcát, ezért emlékét ma is ápolják a vidéken – emlékeztetett Brenzovics László.

A Rákóczi-szobor – Beregszász első lovas szobra – talapzatát még júniusban lerakták.

Borítókép: maszol.ro

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában