emlékezés

2019.10.05. 12:21

Szabadság, harc: kisjátékfilm a szabadságharcról

Az október 6-i tévépremier előtt külön díszbemutatót is tartottak a Szabadság, harc című új magyar kisjátékfilmnek az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A film 1849. február elején, Dél-Erdélyben játszódik, a Vízakna és Déva közötti, elhúzódó, több napos ütközetsorozat időszakában.

Az Uránia Nemzeti Filmszínházban 2019. október 4-én került sor a Szabadság, harc című kisjátékfilm díszbemutatójára. Az eseményt nagy érdeklődés övezte a színházi és filmes szakma részéről is, mintegy 400-an regisztráltak résztvevőként. A tévépremier 2019. október 6-án lesz, 23 óra 35 perckor, az M2 csatornán.

A díszbemutató két házigazdája, és a filmvetítést követő beszélgetés moderátora Tamás Ildikó (MTA, Néprajztudományi Intézet) és Barlay Tamás (MTVA, szerkesztő, műsorvezető) volt. A film vetítését követően mintegy 50 perces beszélgetésre került sor az alkotókkal, ahol a közönség részéről is kérdéseket lehetett feltenni.

A 25 perces történelmi kisjátékfilm 1849. február elején, Dél-Erdélyben játszódik, a Vízakna és Déva közötti, elhúzódó, több napos ütközetsorozat időszakában. Ez volt a szabadságharc egyik legvéresebb ütközete, amiről Petőfi Sándor a Négy nap dörgött az ágyú… című versét írta. A cselekmény során egy honvéd leszakad az egységétől, és az erdőben meghallja, hogy egy elhagyatott, félig beomlott pincéből a Miatyánk szavai szűrődnek ki. Odabent azonban egy császári katona imádkozik, magyarul. A sötétben egymást csak a felvillanó flinta fényében megpillantó katonák egymásra fogják a puskáikat, és farkasszemet néznek. Egy megosztott, polarizált társadalom párhuzamos valóságaiban élnek: mindketten sztereotípiáikat vetítik a másikra. Kettejük kibomló dialógusa során azonban emberi arcot kezd ölteni az „ellenség”, ami egy visszafordíthatatlan folyamatot indít meg, és váratlan végkifejlethez vezet.

A film koncepciójával kapcsolatban Csáji László Koppány forgatókönyvíró és producer elmondta, hogy a társadalmi megosztottságára adott lehetséges válaszokat vonultatja fel az alkotás. A menekülést, az azonosulást a saját valóság kizárólagosságával és a hisztérikus gyűlöletkeltést, végezetül az empátia és az emberség szolidaritásának lehetőségét is, amivel ugyan felül lehet emelkedni a kizárólagosságok sztereotípiáin a személyes kapcsolatokban, de egyik „tábor” számára sem feltétlenül elviselhető kiút ez, hiszen feloldhatóvá tenné az ellentéteket.

A film a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával jött létre 2019-ben, a „Kereszttűzben” szakmai program keretében. A filmet Sára Balázs rendezte, aki a vetítés utáni beszélgetésen elmondta: a vágás és utómunka során konzultált édesapjával is, a nemrég elhunyt Sára Sándor operatőr-rendezővel, de ő sajnos a díszbemutatót már nem élhette meg. Ezért az alkotók a filmet Sára Sándor emlékének ajánlották, a dedikációt a főcím után láthatjuk. Az eseményt – Sára Sándor tiszteletére – egy perces néma felállással kezdték a megjelentek.

A film forgatókönyvét Csáji László Koppány és Gueth Ádám írta, a film főszereplői: Tóth János Gergely és Dévai Balázs, további szereplő: Jerger Balázs. A film vezető operatőre és vágója is Sára Balázs volt. A film producere: Csáji László Koppány és Sára Balázs. A film a Qualiticon filmstúdióban készült. A filmet az MTVA sugárzásra átvette, a premierre az október 6-i ünnepi műsor keretében kerül sor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában