Hófödte álom

2019.10.04. 09:52

Ősi cirkuszi mese címmel mutat be új műsort a Fővárosi Nagycirkusz

A nézők bátor hősökkel, sámánokkal, jégtündérekkel is találkozhatnak.

Budapest, 2019. április 20. Az orosz Trio Arabey gúlaszáma csillárszáma a Fõvárosi Nagycirkusz Repülõcirkusz címû mûsorának próbáján 2019. április 19-én. MTI/Balogh Zoltán

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Október 12-én mutatják be a Fővárosi Nagycirkusz Hófödte Álom – Ősi cirkuszi mese című téli műsorát, amely az év végéig látható. A produkcióban a Jakutföld Gyémánt Cirkusza társulat is fellép.

A új műsorban a nézőket egy tradicionális jakut elemekkel fűszerezett mesevilágba invitálják, amelyben bátor hősökkel, sámánokkal, jégtündérekkel is találkozhatnak.

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár a Fővárosi Nagycirkusz csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte: egy nemzeti előadóművészeti intézménynek feladata, hogy Magyarországra hozza és megismertesse a távoli országok kultúráját.

Kitért arra, hogy a jakutföldi társulat tagjai öt éven át Kínában tökéletesítették cirkuszművészeti tudásukat, amelynek eredményeként számos nemzetközi cirkuszfesztiválon arattak sikert. Ezek a tapasztalatok is felhasználhatók, amikor Magyarország is azt tervezi, hogy artista növendékeket küldjön tanulni Kínába.

Beszélt arról is, hogy a Lázár Ervin-program keretében minden hatodikos gyerek el fog jutni a Fővárosi Nagycirkuszba.

Az október 12. és december 31. között látható téli műsorra először érkezik Magyarországra a Jakutföld Gyémánt Cirkusza és a Szaha Köztársaság Állami Cirkusza Észak-kelet Szibériából. Pál Dániel Levente dramaturg arról beszélt, hogy az örök fagy országában az ott élő jakut nép híven őrzi még a 13. századból, Közép-Ázsiából hozott sámánisztikus gyökereit és abból táplálkozó gazdag mese- és mondavilágát.

Az előadás létrehozásán a Fővárosi Nagycirkusz stábja mellett nemzetközileg elismert szakemberek dolgoztak. A produkcióban vendégművészként fellép az orosz Plotnikov-csoport is egy különleges új rekvizittel, a lengőtrapézhoz hasonló lengő piedesztával dolgozó számával. Graeser József cirkuszszakmai vezető a produkcióról elmondta: hihetetlen technikát és tudást igényel a szám, amelyet hat fiatal artista és egy fiatal rendező, Dimitrij Csernov talált ki, akit a későbbiekben meg is szeretnének hívni, hogy magyar artistákat készítsen fel számaikra.

Az új műsorban többek között bohócok, galambok és szibériai kutyák is szerepelnek. Az előadás producer-rendezője Murad Abdullajev. A műsorban a Fővárosi Nagycirkusz konferansziéja, Maka Gyula személyesíti meg az embereket segítő varázslókirályt, míg Gábor Anita színésznő a gonosz ellenpárját, a Jégviharkirálynőt.

A produkcióhoz kapcsolódva Hófödte álom – Néprajzkutatók képei Jakutiából címmel kiállítás nyílik a Fővárosi Nagycirkusz épülete előtti területen felépített sátorban, ahol a jakut kultúrával ismerkedhet meg a közönség. A kiállítás – amely az előadásnapokon 10 és 19 óra között látható – két néprajzkutató, Jurij Slepcov és Mészáros Csaba fotóin keresztül nyújt betekintést a jakutok mindennapi életébe.

Borítókép: illusztráció / Az orosz Trio Arabey gúlaszáma csillárszáma a Fővárosi Nagycirkusz Repülőcirkusz című műsorának próbáján 2019. április 19-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában