70 éves jubileum

2019.09.30. 13:12

Óriási sikerű gálaestet tartottak a Honvéd Együttes tiszteletére

Jobb, mint újkorában. Csak így tovább, hajrá! – üzente a miniszterelnök Facebook-oldalán a jubilálást ünneplő kiváló művészeknek.

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

Hatalmas sikerű gálaesttel emlékezett a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Honvéd Férfikar a Honvéd Együttes megalakulásának 70. évfordulójára. Novák Ferenc, Folti Jolán vagy Diószegi László, az együttes korábbi, nagy alkotóinak koreográfiáit és a mostani vezető, Zsuráfszky Zoltán zseniális előadását lehetett megnézni – olvasható az Origo cikkében.

Az 1949-ben bemutatkozó Honvéd Együttes a Magyar Nemzeti Táncegyüttesből, a Honvéd Férfikarból és egy szólista tagozatból áll. A magyar kulturális élet egyik legnagyobb teljesítménye kapcsolódik az együtteshez, már évtizedek óta.

Páratlan sikerű előadásokat tartanak Magyarországon és a külhoni területeken, nagy sikerű turnékon vesznek részt az egész világon.

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes vezetője az egyik legnagyobb magyar alkotóművész, a Kossuth-díjas Zsuráfszky Zoltán. Alkotásait a színházi világ rajongói is pontosan ismerik: Vidnyánszky Attilával közösen három, hihetetlen sikerű előadást készített a Nemzeti Színházban.

Először a Körhintát, aztán az Egri csillagokat, majd a Csíksomlyói passiót. A Csíksomlyói passiót a mű keletkezésének a helyszínén is előadták, a Nyeregben, ahol 25 ezer néző az előadás végén meghatottan ünnepelte az előadást.

Idén az esztergomi Bazilika előtt is előadták, és ahogy a Nemzeti Színházban is mindig – hihetetlen sikerrel. A Honvéd Férfikart a nagyszerű karmester és kórusvezető, Strausz Kálmán irányítja.

Az Origo a gálaestről tudósító cikkét közösségi oldalán Orbán Viktor is megosztotta.

A miniszterelnök bejegyzésében azt írja, hogy:

Honvéd Együttes 70. De jobb, mint újkorában. Csak így tovább, hajrá!

Íme, Orbán Viktor bejegyzése:

Borítókép:

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kalotaszeg címû mûsora a 28. Budapest Borfesztiválon a budai Várban 2019. szeptember 8-án.

MTI/Szigetváry Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában