2025.03.25. 17:49
Pannonhalmi ház pincéjéből került elő a bor, nemes célra ajánlották
Jótékonysági gála és borárverés lesz április 3-án, az erről szóló sajtótájékoztatón hangzott el egyebek mellett az, hogy muzeális értékű borválogatásra is licitálhatnak a segíteni vágyók. Kantharosz Gála 2025, itt vannak a részletek.
A Kantharosz Gálát tizenharmadik alkalommal rendezik meg, az április 3-án tartandó eseményről a szervezők azt ígérik, a zene és a bor összhangja remek estét nyújt minden résztvevőnek. A keddi sajtótájékoztatón kiemelték, olyan tevékenységeket kívánnak támogatni a gálaesten licitekből befolyt összegből, amelynek célja a gyermekek és fiatalok fejlesztése, felzárkóztatása, ápolása, gondozása és nevelése, valamint a tehetségek felkarolása, fejlődésük elősegítése. A gálaestet egyebek mellett a Kisalföld Jóakarat Hídja Alapítvány is támogatja, az elmúlt években közel 3 millió forint értékben támogatott rászorulókat a Kantharosz révén.

Fotó: Csapó Balázs
A sajtótájékoztató emelkedett hangulatáról a gála egyik korábbi támogatott csoportja, a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának zenészhallgatói gondoskodtak.
– A vendégek a gálaest folyamán megismerhetik a borárverés különleges tételeit és a felajánló borászatokat, amelyekhez a Győri Filharmonikus Zenekar a Hot Jazz Band közreműködésével előadott zenés műsor társul – foglalta össze a sajtótájékoztatón Koteczki Zsuzsanna főszervező. – A koncertet követően licitálhatnak a borokra a résztvevők. Ezt követően kötetlen hangulatú, állófogadással egybekötött borkóstolóra várjuk a vendégeket.
A Kisalföld Jóakarat Alapítványa legutóbb a szanyi tűzesetnél segített. Egy kisgyerekes, fiatal házaspár otthonában csaptak fel a lángok és tették azt lakhatatlanná. Gulyás Lászlóék a tűz miatt a nagyszülőkhöz költöztek ideiglenesen, a felújítás ugyanis hónapokig is eltarthat. Egyelőre azt sem tudják, mivel kezdjék. Kattintson a kiemelt szavakra és olvassa el a részleteket!
– Muzeális értékű borválogatást ajánlunk fel. A különleges borok egy pannonhalmi ház pincéjéből kerültek elő, 1920 és 1993 között palackozták azokat – árulta el az eseményen a 125 éves borkülönlegességet is tartalmazó csomagról Fábián György, a Patent Csoport marketing igazgatója, aki az idei eseményen Winkler Nóra rádiós és televíziós műsorvezetővel házigazda szerepét tölti be.
Kattintson a képre és lapozza végig Csapó Balázs fotós galériáját a sajtótájékoztatóról!
Pannonhalmi ház pincéjéből került elő a bor, nemes célra ajánlották
Fotók: Csapó BalázsA Hilltop Borbirtok, a Grand Tokaj Borászat, a Günzer Tamás Pincészet, a Németh János Pincészet, a Légli Szőlőbirtok, a Babarczi Szőlőbirtok és Pince, a Szigetköz Lelke Pálinkárium és a Junibor Fiatal Borászok Egyesülete bocsátott borokat az árverésre. Nagy István agrárminiszter felajánlása révén a résztvevők egy szintén muzeális értéket képviselő tokaji aszúra is licitálhatnak.
A licittárgyakat Nagy Róbert bortörténész, tanár, a Pannonhalmi Szent Márton borrend tagja és a borvidék szakértője mutatta be. Beszédében azt hangsúlyozta, mindegyik bor különleges valamiért és a felajánlások jó helyre mennek.
Kantharosz Gála 2025
A gálára 15 ezer forintért vásárolhat jegyet a www.jegy.hu oldalon vagy Győri Nemzeti Színház és a Győri Filharmonikus Zenekar jegypénztáraiban.
Kattintson az alábbi videóra, amelyben a tavalyi gáláról beszélgettünk a Kantharosz egyik alapítójával, Halbritterné Pió Mártával!