2025.06.23. 13:12
Az Operaház énekesének hívása mentette meg a Dunába ugró fiatalt
Reményi Miklós, a Magyar Állami Operaház énekkari művésze vasárnap az Árpád hídon haladva lett figyelmes egy fiatalra, aki a mélybe vetette magát.

Reményi Miklós látta, ahogy egy fiatal leveti magát az Árpád hídról (illusztráció)
Forrás: MTI
Fotó: Jászai Csaba
Az Árpád hídról öngyilkosságot elkövetni készülő fiatalhoz hívott mentőt Reményi Miklós, a Magyar Állami Operaház énekkari művésze. A közösségi oldalán közzétett bejegyzése szerint Reményi vasárnap 12 óra után az Árpád hídon keresztül ment kocsival, amikor látta, hogy valaki leugrik a hídról – írja a Magyar Nemzet.
Mivel a három sáv és a forgalom miatt leginkább előre néztem, csak periférikus látással láttam egy kék felsős embert eltűnni a híd korlátjának túloldalán. Rögtön hívtam a 112-t. A diszpécser azonnal intézkedett. Vonalban voltam vele és a mentősökkel. Onnan tudom, hogy két vízirendőr már útnak is indult. Húsz perc elteltével, visszafele jövet láttam, hogy lenn a parton egy mentő és több rendőrségi autó áll
– írta Reményi. Hozzátette, a mentőbe egy fiatal fiút fektettek be, akinek ez már nem az első öngyilkossági kísérlete volt.
Köszönet illeti a diszpécsert, a vízi és szárazföldi rendőröket, a mentősöket a gyors és szakszerű munkájukért. Megmentették egy fiatal fiú életét, nagy dolog ez! Kamasz koromtól a közelmúltig én is voltam többször nagyon mélyen. Tudom, milyen érzés
– jelentette ki a művész.
Krimi
- Oroszlán szabadult el egy török állatkertből
- Buszbaleset történt a főúton, több gyermek súlyosan megsérült
- Felrobbant egy akkumulátor-újrahasznosító üzem, mérgező füstfelhő lepte el a környéket (videó)
- Felrobbant egy benzinkút, sokan megsérültek (videó)
- Baltával és kalapáccsal támadt az utasokra a vonaton