2024.10.03. 15:52
Elfogták a rendőrök Dudás Miki apjának támadóit, ez derült ki róluk
Dudás Miki rokkantnyugdíjas édesapját bokszolók támadták meg egy benzinkúton. Az olimpikon megrázó fotót posztolt a sérülésről.

Dudás Miki
Forrás: TV2
Dudás Miki a tegnapi szerdán osztotta meg, hogy idős édesapját egyelőre ismeretlen okokból kegyetlenül megverték egy benzinkúton, ahol hat ismeretlen támadta meg. Az eddigi információk szerint a támadók bokszolók voltak, Dudás Miki édesapja rokkantnyugdíjas, akit olyan súlyosan megvertek, hogy azóta kómában van. Az ügyről újabb információk érkeztek - írja az Origo.
Budapesti Rendőr-főkapitányság egy közleményben számolt be a bűncselekményről, melyből kiderült, hogy mind a hat tettest elfogták, ellenük pedig jelenleg is folyik az eljárás.
BRFK Életvédelmi Osztály életveszélyt okozó testi sértés bűntett gyanúja miatt indított eljárást.
A fővárosi rendőrök hajtóvadászatot indítottak az ügyben, és a feltételezett elkövetők mindegyikét másfél napon belül elfogták; egy férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntett gyanúja miatt, míg öt másik férfit csoportosan elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként.
A rendőrök négy gyanúsítottat őrizetbe is vettek. Az ügy minden részletre kiterjedő vizsgálata folyamatban van, az eljárás érdekeire tekintettel bővebb tájékoztatást nem áll módunkban adni"- írta meg a Blikk.
Krimi
- Felnyársalta a vaskerítés a rendőrök elől menekülő tolvajt
- Szír migráns késelt Bécsben
- Air India: kiderült, mi okozhatta a repülőgép katasztrófáját
- Hableány-katasztrófa: elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást
- Többen meghaltak az autóbalesetben, gyermekrohamkocsit is riasztottak a helyszínre