2024.08.30. 11:01
Macsétával támadtak egy férfira, majd többször is elgázolták
Az elgázolt férfit magára hagyták, súlyos sérülésekkel vitték kórházba.
Forrás: Shutterstock
Fotó: Michael O'Keene
Szerelemféltés miatt veszett össze két család a Békés vármegyei Kétegyházán, a vita során egy embert többször autóval gázoltak el. Emberölés bűntettének kísérlete miatt kezdeményezték egy 25 éves férfi letartóztatását - közölte a Békés Vármegyei Főügyészség közleményben az MTI-vel pénteken.
Hétfőn egy macsétával, ásóval, kapával felfegyverkezett család támadt rá egy kétegyházi italmérő helyen a másik családra. A sértett a bántalmazás elől menekülni próbált, ám egy 25 éves újkígyósi férfi az autójával utána indult, és szándékosan elsodorta. Mire a sértett felállt, a férfi a gépkocsival visszafordult, majd ismét elgázolta.
A mentők a sértettet súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Az elkövető elmenekült a helyszínről.
A rendőrség egy nap után azonosította a gyanúsítottat, de addigra a lakásáról ismeretlen helyre távozott. Néhány órával később viszont önként megjelent a rendőrségen.
A férfit a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányságon emberölés bűntettének kísérlete miatt hallgatták ki gyanúsítottként, és őrizetbe vették. A Békés Vármegyei Főügyészség azért kezdeményezte a letartóztatását, mert az eljárás kezdeti szakaszában a rendőrség elől megszökött, és a gépkocsit, mint bizonyítási eszközt, elrejtette.
A bűncselekmény tárgyi súlya, magas büntetési tétele miatt fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, és tartani lehet attól, hogy a férfi szabadlábon a tanúk befolyásolásával a bizonyítás eredményességét veszélyeztetné - írták közleményben.
Borítókép: illusztráció
Krimi
- 14 éves bérgyilkosra csapott le a rendőrség
- Meg is ölhette volna: sokkoló, hogyan használta fel a gyerekét egy nógrádi bolti tolvaj
- Megdöbbentő döntés született Madeleine McCann ügyében
- Csaknem 50 női holttest vár azonosításra, segítséget kér a hatóság
- Elrabolhatták egy Fejér vármegyei település polgármesterét?