Krimi

2024.06.18. 07:05

„Még átérek” – döbbenetesen sok a halálos vasúti baleset

A tavalyi adatok szerint majdnem minden hétre jutott egy, 2024-ben pedig még emelkedett is a tragédiával végződő vasúti balesetek száma.

MW

A kép illusztráció!

Forrás: Shutterstock

Fotó: P A

Idén eddig 30 baleset történt vasúti átjáróban a KRESZ megszegése vagy figyelmetlenség miatt. Ez 9 esettel több, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában. 

A balesetek számának visszaszorítása érdekében a MÁV ismeretterjesztő filmekkel, a vonatokon és vágányvégi kijelzőkön figyelemfelkeltő üzenetekkel, a Pest vármegyei vasúti átjárókban pedig vészhelyzet esetére hasznos információkat tartalmazó táblák kihelyezésével erősíti vasútbiztonsági kampányát. 

Az utakon azonban még mindig nagy úr a sietség... Az alábbi felvételen a vasúttársaság munkatársai éppen egy letört sorompókart szerelnek vissza az egyik átjáróban, amikor az ellenkező irányból érkező kamion a piros jelzést figyelmen kívül hagyva a másik csapórudat is letöri, majd megállás nélkül továbbhajt.

Pest vármegye lehet a negatív csúcstartó

Az Ütközéspont weboldalon látható térkép szerint különösen sok baleset történt Pestszentimrén a Nemes utcai vasúti átjárónál, illetve Pest vármegyében Vecsés–Üllő, Monor–Pilis, valamint Vácrátót–Vác térségében, de a Kelenföld–Budaörs vonal is balesetveszélyes környéknek számít. Hazánk keleti országrészében Kőrösladány–Dévaványa, Füzesgyarmat–Szeghalom, illetve a Tócóvölgy és Hajdúböszörmény között történt számos vasúti baleset.

2023-ban 50 halálos vasúti baleset történt
Forrás: MTI/MTVA archívum

A vasúti átjáróban tapasztalt veszélyhelyzet (például elakadt autó, bajba jutott személy) esetén a táblák információi alapján a bejelentő hívása után a 112-es segélyhívó közvetítésével a vasúttársaság vagy a HÉV munkatársai azonnal intézkedni tudnak: pontosan azonosítják az érintett vasúti átjárót, majd az elhangzott információk alapján felmérik a helyzet súlyosságát.

Figyelemfelkeltő képsorok

A baleset-megelőzés terén végzett tevékenységért a MÁV elnyerte Az év közlekedésbiztonsági társadalmi felelősségvállalója 2024 címet. A vasúttársaság az eddigiek mellett újabb elemekkel bővíti intenzív vasútbiztonsági kampányát a vasúti átjárókban történő balesetek számának csökkentése érdekében. A vasúttársaság Härtlein Károly a BME Fizikai Intézet mesteroktatójának a közreműködésével SÍN-TÉR címmel ismeretterjesztő filmekben hívja fel a figyelmet a szabálykövető közlekedés fontosságára. A vasúti járművek féktávolsága több száz méter, a vonatok hirtelen megállítása esélytelen. Számtalan baleset egyértelmű oka a „még átérek” látásmód, amikor a síneken átkelő gyalogos vagy autós rosszul méri fel a közeledő vonat sebességét és a vonat fékútját – írja cikkében a Magyar Nemzet.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!