Krimi

2022.12.24. 05:50

Terror, horror, számtalan halott: ez a Ferihegyre vezető gyorsforgalmi út

Majdnem kilenc kilométer hosszú katlan a kétsávos út, ahonnan baj esetén nehéz menekülni.

Illusztráció: Shutterstock

Korlátlan veszély, korlátozott mentés, nagyjából ez jellemzi a legnagyobb magyarországi repülőtér megközelítésére szolgáló gyorsforgalmi utat, amelyen sok tragédia, többek között robbantásos merénylet is történt.

Nem ritka hogy egy hibásan felmért távolság és rossz tempó miatt a befejezetlen előzés balesettel végződik. Olykor egy elakadt jármű kikerülés is a frontális ütközés kockázatával jár, mert nincs hova menekülni a szegélykorlátok közé szorított úton - derül ki az Autószektor.hu cikkéből.

Két halálos áldozattal járó baleset 2022. novemberében   
Fotós: Mihádák Zoltán / Forrás: MTI

Gyakran okoztak veszélyhelyzetet kamionsofőrök is, akik nem látták, vagy nem vették tudomásul a magasságkorlátozást jelző táblákat és beszorultak az aluljáróba. Az erős vaskapuk beépítése után a katasztrofálisabb buszbalesetek már nemcsak óriási forgalmi dugót, de több ember halálát okozták.

Nem véletlen, hogy az 1940-1943 között épült első gyorsforgalmi szakaszon a biztonsági kockázat miatt évek óta nem közlekednek a magas szintű politikusokat szállító konvojok, melyek Ferihegyről inkább az M0-son és az M3-ason hajtanak Budapest belvárosába.

Közlekedésbiztonsági kockázata miatt jó néhány taxis évek óta kerüli, mert egyetlen műszaki hibás jármű is nagy galibákat okozhat: az utas lekési repülőjáratát, vagy nem érkezik meg időben a rendelt kocsi és ugrik a fuvar.

Sokan választják a Gyömrői úton párhuzamosan futó két külső sávot, ahol a forgalmi jelzőlámpák megakasztják ugyan a haladást, de baj esetén marad menekülő út, az időveszteség pedig maximum tíz perc, amit be lehet kalkulálni.

A Határ út és a Ferihegy 1. terminál közötti 8,5 kilométeres gyorsforgalmi szakaszon szinte hetente történik elakadás, baleset. 1960-ban egy Ikarus 60-as busz zuhant le a felüljáróról, a legutolsó tragédia időpontja 2022. november 27., amikor személygépkocsi és busz ütközött a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi út Alpár utca és a Csata utca közötti szakaszán, előbbinél tizenhárman, utóbbi balesetben két ember halt meg.

Tizenhárman haltak meg a lezuhant buszban
Forrás: Fővárosi Levéltár Helytörténeti Gy./BRFK/Fortepan

A legsúlyosabb, 1960. június 16-án történt esetről így szólt a hivatalos közlemény: 

"A Fővárosi Autóbuszüzem Ikarus 60-as típusú autóbusza a gyorsforgalmi út korlátját áttörve a MÁV pályatestre zuhant 16.35-kor. A buszon tartózkodó 43 személy közül 13 meghalt, 23 súlyos, 3 könnyű sérülést szenvedett. Az anyagi kár 130 ezer Ft.

A 193-as busz a Ferihegyi repülőtérre indult a Dorottya utcából 16,15-kor. Baj nélkül jutott el Kőbánya-Kispestig. Útközben a vezető többször hátrafordult, valószínűleg a sebesség élvezetét jelezve. A hídra vezető kanyar végén a kocsi jobb oldali kerekei a nagy sebesség és a vezető figyelmetlensége folytán nekiütköztek a 20 cm magas járdaszegélynek. A sofőr fékezett, de ennek ellenére a kerekek 6 méteren keresztül horzsolták azt, majd az első kerék felkapott a 80 cm széles járdára.

Ekkor még a busz kb. 40-50 km/h sebességgel haladt. A vezető, hogy a korlátnak ütközést elkerülje hirtelen balra rántotta a kormányt, de már nem fékezett. Valószínűleg megdermedt a veszélyérzettől, így a kocsi áttért a baloldalra, áttörte a vaskorlátot és 15 métert repülve a 9 méteres magasságból leesve a vasúti töltés oldalába fúródott és bal oldalára dőlve állt meg. A vizsgálat során felmerült, hogy egy szemből érkező szgk. kényszerítette hirtelen irányváltoztatásra a buszt, ezzel okozva annak tragédiáját. 

Mint kiderült ennek vezetője, aki egyben az egyetlen külső szemtanú is volt, az esemény bekövetkeztekor reflexszerűen fékezett és a helyszíntől kb. 35 m-re megállt, annak előidézésében nem volt szerepe."

Összetört Ikarus 60-as a Gyömrői úti műhelyben
Forrás: Béres Balázs/Fortepan

2008. májusában kilenc halálos áldozata volt annak a balesetnek, melynél a sofőr vezetés (előzés) és Facebook Live adás közben emeletes buszával belerohant a magasságkorlátozó oszlopba.

Magasságkorlátozó kapu által leborotvált busztető
Fotós: Mihádák Zoltán / Forrás: MTI

Hosszú a repülőtérre vezető gyorsforgalmi út baleseti listája, volt olyan év, amikor minden hétre jutott esemény. A baleseti helyszínelő rendőrök, mentők és tűzoltók tudnak mesélni arról, hogy mennyire megnehezíti munkájukat a szegélykorlát, amit már rég le kellett volna bontani, és szintbe hozni az útfelületet, így létrejönne a 2x3 sávos út, a busznak és más magasépítésű járművek a szélső sávokban mellőzhetnék az aluljárót, a beszorulást és a tragédiát, miközben egy minden jármű által jól használható biztonságos tranzitpálya jönne létre.

Az már csak elrugaszkodott álom, hogy a középső sávok alatt a Kőbánya-Kispesti csomóponttól meg lehetne hosszabbítani a metrót mindkét repülőtéri terminálhoz, és akár Vecsésig.

A jelenlegi állapotnál már csak az volt furább megoldás, amikor az 1967-es években a gyorsforgalmi út kétszer egy sávjának mindét oldalán további kétszer egy sávon haladt a kétirányú forgalom...

Közben az alacsony kőkerítést acélszalag korlátra cserélték és a szervizútnak is titulált szakaszon egyirányú lett a forgalom, de az igazi a 2x3 sáv (és a felszín alatti metró) lenne.

Ami biztos, hogy a jelenlegi katlanos gyorsforgalmi út kockázatos, olykor életveszélyes csapda, nem véletlen, hogy helyszíne volt egy súlyos magyarországi terroreseménynek.

1991. december 23-án, robbantásos merénylet történt a ferihegyi gyorsforgalmi út mellett.  A célpont a felbomló Szovjetunióból Budapesten keresztül Izraelbe kivándorló zsidók autóbusza volt. A merénylők alaposan felmérték a terepet, két autót béreltek, az egyiket robbanóanyaggal megpakolva december 22-én reggel leállították a Ferihegyi gyorsforgalmi út mellett, a másik Fiat Tipoval 120 méterre parkolva figyelték a konvojt.

Az előfutó rendőrségi Lada és az Ikarus busz december 23-án, reggel 9 óra 40 perckor érkezett a helyszínre, ám a pokolgépet későn robbantották a merénylők, mert a detonáció idején a konvoj már elhaladt a robbanóanyaggal megpakolt Fiat mellett. Az előfutó rendőrautó így is nekiütközött a busz hátuljának, mindkét jármű kigyulladt, a Ladában ülő rendőrök súlyos égési sebeket és repeszek okozta sérüléseket szenvedtek. 

Az égő buszt mindenki el tudta hagyni, az utasok közül négyen könnyebben megsebesültek. A kivándorlókat visszaszállították szállásukra, aztán egy későbbi repülőgéppel utazhattak tovább. A gyors útlezárások ellenére sem sikerült elfogni a merénylőket, akiknek nyoma veszett.

A RAF 1991-es terrorista akciója a Ferihegyi gyorsforgalmi úton
Forrás: Boros Jenő

 1999. szeptember 15-én két gyanús személyt igazoltattak egy bécsi bank közelében,a pár fegyvert rántott, majd menekült. Az üldözés és lövöldözés során Horst Ludwig Meyert lelőtték, Andrea Klumpot pedig elfogták, azonosításukkor kiderült, hogy a palesztinokkal rokonszenvező német RAF tagjai és ők követték el a budapesti merényletet.

Forrás: UVATERV/Fortepan

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában