Krimi

2022.11.05. 19:45

Letartóztatták a mezőhegyesi gyilkost: élve gyújtotta fel áldozatát

Csütörtökön egy összeégett holttestet találtak Mezőhegyesen, egy erdős területen. A férfi gyilkosát hamar megtalálták, akinek az egyhónapos letartóztatását szombaton rendelték el - közölte a Békés Megyei Főügyészség.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

 

A 25 éves elkövető letartóztatását azért kezdeményezték, mert a 15 évig terjedő szabadságvesztésre tekintettel fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. 

 

Attól is tartani lehet, hogy a férfi szabadlábon a bizonyítékok manipulálásával, a tanúk befolyásolásával veszélyeztetné a bizonyítás eredményességét.

 

Többszörösen büntetett előéletű, így fennáll a bűnismétlés veszélye is.  

 

A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést nem jelentett be, azt az ügyeletes ügyész is tudomásul vette, így véglegessé vált - írták.
A 25 éves férfi csütörtökre virradó éjjel Mezőhegyesen együtt italozott a 44 éves sértettel. Éjfél előtt együtt indultak haza, ám a dél-békési település erdős területén összevitatkoztak, és a férfi olyan súlyosan bántalmazta a sértettet, hogy a helyszínen életét vesztette.

 

Ezután otthon benzint vett magához, majd a tetthelyre visszament, és felgyújtotta a holttestet. 

 

A gyanúsított a helyszín közelében elhagyta a pénztárcáját, az abban talált iratok vezettek a nyomára - olvasható a közleményben.

 

A TV2 Tények úgy tudja: még élt a 44 éves áldozat, amikor felgyújtotta egy mezőhegyesi férfi. 

 

A két férfi még három napja veszett össze, miután együtt ittak, és haza is együtt indultak el. Útközben a 25 éves támadó nekiesett a négygyerekes apának, félholtra verte, majd otthonról hozott egy kanna benzint, amivel leöntötte és felgyújtotta és otthagyta az erdőben.

Az iratait viszont ott hagyta a gyilkosság helyszínén, így a rendőrök hamar megtalálták.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!