Micsoda felelőtlenség...

2022.10.07. 13:01

Több emelet magasból lógott egy kisgyermek az erkélyen, a szomszéd mentette meg

Átmászott a korláton egy négyéves kislány, akit édesanyja hagyott egyedül hódmezővásárhelyi otthonában.

Fotó: Shutterstock

A rendőrségre még június 17-én este érkezett a bejelentés, miszerint egy négyéves gyermek egy harmadik emeleti erkély korlátjába kapaszkodva próbál visszamászni a lakásba. 

A kislány szerencséje az volt, hogy egy szomszéd még időben észrevette, majd azonnal kopogtatni kezdett a lakás ajtaján. Miután senki sem nyitotta ki, berúgta azt, majd kirohant az erkélyre és a kislányt azonnal berántotta a korlátról. Ekkorra érkezett haza a gyermek édesanyja is – írta a police.hu.

A nő elmondta, hogy a boltba ment dinnyét venni, a kislányt azonban nem vitte magával. A szomszédok szerint a nő gyakran hagyta egyedül gyermekét, ezért a rendőrök értesítették a gyámhatóságot.

A nyomozók vádemelési javaslattal küldték meg az ügyet az illetékes ügyészségnek, a felelőtlen szülőnek kiskorú veszélyeztetése miatt kell bíróság elé állnia.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!