Kegyetlen

2022.01.27. 15:11

Agresszív rendőr tombolt Borsodban: kamaszokat vert meg

Tarkón és deréktájon ütötte a feltételezett tolvajokat, az ügyészség súlyosításért fellebbezett.

2018 novemberében a rendőrök egy borsodi élelmiszerboltban intézkedtek két fiatalkorúval szemben lopás miatt. A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint az egyik rendőr egyszer megütötte a feltételezett elkövető derekát, aki ennek hatására majdnem elesett. Ezt követően a rendőrök indulatosan kérdőre vonták a sértettet és – a bolt személyzete által visszatartott – szintén kiskorú társát. A számonkérés során a rendőr újra megütötte a kiskorút, ezúttal a tarkóján találta el többször, majd a másik fiatalt se kímélte, ő is kapott négy-öt ütést a tarkójára.

Miután az élelmiszerbolt biztonsági kamerájának felvétele alapján beigazolódott, hogy az először megütött kiskorú nem lopott, ő elhagyhatta az üzletet. Ezt követően az agresszív rendőr a másik fiatalkorú felé lépett, elővette a rendőrbotot és fenyegetően maga előtt tartva, fél méter távolságból újra kérdőre vonta azzal, hogy megérte-e lopni, majd erősen deréktájon ütötte. Mindezt járőrtársa tétlenül nézte végig, és nem lépett közbe.

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettével, valamint könnyű testi sértés vétségével vádolta a rendőröket, egyiküket, mint bűnsegédet.

Az ügyben a bíróság a szerdai előkészítő ülésen a váddal egyezően bűnösnek mondta ki a vádlottakat, és – az azóta leszerelt – bántalmazót 2 év, végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre, míg társát 480.000 forint pénzbüntetésre és katonai mellékbüntetésként, 1 évre a soron következő rendfokozatba előlépésre előírt várakozási idő meghosszabbítására ítélte.

Az ügyészség az ítélet ellen súlyosításért jelentett be fellebbezést - írja a Tények.

Borítókép: illusztráció

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában