2021.08.07. 14:01
Fordulópont a Németországban megölt Diána ügyében: magyar férfi ölhette meg
Fordulathoz ért a Németországban meggyilkolt magyar bejárónő, B. Diána ügye. Gyilkosa ugyanis előfordulhat, hogy magyar. A német rendőrség két koronatanút is keres és minden követ megmozgatnak, hogy megoldják az ügyet.
Forrás: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
December óta folyik a hajtóvadászat annak a magyar nőnek a gyilkosa után, akinek a holttestét a német kisvárosban, Kaiserslauternben találták meg. B. Diána ápolónőként érkezett Németországba, de egészségügyi okok miatt bejárónőként kezdett volna dolgozni a városban – írja a Bors.
Munkáját azonban sosem kezdhette el, mert ahogyan a településre ért, ravaly december 12-én meggyilkolta egy ismeretlen.
A német rendőrök kiadták a felvételt, mivel azt gyanítják, a fehér lepel alatt Diána holtteste lehet. Leszögezték, nem biztos, hogy a felvételen maga a gyilkos szerepel, ezt majd azután vizsgálják, ha már beazonosították és kihallgatták a férfit.
A rendőrség mindent elkövet, hogy minél több emberhez eljusson a kulcsfontosságú felvétel, ami segíthet megoldani az ügyet
különösen a helyi amerikai közösséghez, náluk dolgozott volna ugyanis az asszony.
Hozzátették azt is, hogy
különösen fontos lenne egy kutyasétáltató pár szerepe, mert a felvétel szerint láthatták a bevásárlókocsival iszkoló fantomot, és ez esetben akár az ügy koronatanúi is lehetnének.
Bulvár-celeb
- Autóbalesetben meghalt a népszerű DJ
- 1 milliárd 55 millió forintot ért a telitalálat a hatoslottón
- Azta! Így néz ki Leonardo DiCaprio új szerelme meztelenül
- Failoni Donatella elmondta, hogyan szeretett bele Oszter Sándorba
- Megszólalt az Esztergomban elhunyt TEK-es családja