Bejelentés

2024.08.30. 11:21

Lázár János: óriás fejlesztések forrásairól döntött a kormány

Az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán számolt be a tervezett nagyösszegű fejlesztésekről.

MW

Lázár János építési és közlekedési miniszter

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

Az 51-es számú főút és az M6 autópálya között 28,8 km hosszon főutat építünk, amelynek a 756 méter hosszú új Mohácsi Duna-híd is része lesz

– közölte a bejegyzésben Lázár János.

Tudatta: idén áprilisban nyerte meg a Duna Aszfalt Zrt. az új Mohácsi Duna-híd kivitelezését és mára a munkák elkezdéséhez szükséges 389 milliárd forint hazai forrás is rendelkezésre áll.

Hozzátette: a kivitelezés október végéig elindul, és várhatóan 2028 őszéig tart majd.

Az M49 autópálya első, 28 kilométeres szakasza már épül, most az országhatárig tartó közel 18 kilométer megépítéséhez biztosítottunk hazai forrást 189 milliárd forint értékben

 – ismertette a másik beruházás részleteit.

Hozzátette: a projekt 2027-es várható befejezésével összekötik Nyíregyházát Szatmárnémetivel, ezzel erősítve Magyarország és Románia gazdasági és társadalmi együttműködését.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában