Előrejelzés

2023.04.19. 12:26

Kiderült, mikor zuhanhat látványosan az infláció

Összehangolt és fegyelmezett gazdaságpolitikával jó esély van az év végéig az egy számjegyű infláció elérésére – nyilatkozta a Világgazdaságnak a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A márciusi infláció a jegybank előrejelzéseinek megfelelően alakult. A korábbi számítások arról szóltak, hogy a januári tetőzés után inflációs plató várható, lassú lecsorgással. Két egymással ellentétes hatás érvényesül: az élelmiszer- és energiaár-infláció magas szintekről, de folyamatosan csökken, miközben a hagyományosan év elején átárazó szolgáltató ágazatokban január után márciusban is nagy áremelések történtek – fogalmazott a Világgazdaságnak Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris politikáért és pénzügyi stabilitásért felelős alelnöke.

A szakember kemény feladatnak nevezte, hogy a húsz százalékot meghaladó inflációt egy éven belül sikerüljön leszorítani az egy számjegyű tartományba. Úgy látja ugyanakkor, hogy 

összehangolt és fegyelmezett gazdaságpolitikával jó eséllyel elérhető ez a cél az év végéig, sőt jövőre is jócskán tovább kell faragni az áremelkedések ütemén.

Ekkor eshet jelentősen az infláció

A világpiaci élelmiszerárak kilencedik hónapja csökkennek, helyreállt a globális szállítmányozási piac, és az európai energiapiacon is javult a helyzet. A jelenlegi inflációs közegben mindenki kétszer meggondolja, mit és mennyit vásárol, ami behatárolja az áremelési szándékokat, miközben a monetáris politika árleszorító hatásai is érvényesülnek – mutatott rá Virág Barnabás. Úgy véli,

áprilistól ütemet vált az infláció csökkenése, amit az év közepétől meredek dezinflációs pálya követhet.

Az inflációs pszichózis sok ágazatot ragadott magával, és ott is emeltek az árakon, ahol a költségek nem indokolták. A múlt év közepén ez már látszódott, és az év végére a hazai infláció csaknem ötöde ebből adódott – fejtette ki az MNB alelnöke, aki helyénvalónak és időszerűnek nevezte a Gazdasági Versenyhivatal aktív fellépését. Rámutatott: ezt a többletinflációt sürgősen ki kell venni a gazdaságból, ezért együttműködnek a versenyhatósággal az árazási anomáliák kiküszöbölésében.

A teljes interjú további részletekkel ITT olvasható.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában