Avatás

2022.11.16. 14:57

Palkovics: Magyarország egyre fontosabb szereplő az autóipari kutatás-fejlesztésben

A leköszönt miniszter hozzátette, a hazai járműipar fejlődését jól mutatja, hogy az előző évtizedben hozzávetőleg háromezer, jelenleg pedig több mint tízezer fejlesztőmérnök és kutató dolgozik ezen a területen.

Palkovics László

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Magyarország egyre fontosabb szereplő az autóipari kutatás-fejlesztésben - mondta Palkovics László leköszönt technológiai és ipari miniszter a kormány képviseletében tartott beszédében az osztrák autóipari fejlesztőcég, az AVL által Zalaegerszegen, a ZalaZONE tesztpálya mellett létesített járműtechnikai központja avatásán szerdán. 

Hozzátette, 

a hazai járműipar fejlődését jól mutatja, hogy az előző évtizedben hozzávetőleg háromezer, jelenleg pedig több mint tízezer fejlesztőmérnök és kutató dolgozik ezen a területen. 

Az új központ 150 mérnök és tesztpilóta elhelyezésére, illetve egyszerre 50 jármű felkészítésére ad lehetőséget. 

Palkovics László felidézte, hogy a magyarországi iparfejlesztés terén a kezdetektől az volt a cél, hogy az ipar high-tech, zöld és magyar legyen, amihez a kormány megtette a szükséges gazdasági, szabályozási lépéseket, illetve gondoskodott a beruházások támogatásáról, valamint a kutatás-fejlesztési és oktatási háttér megerősítéséről. 

Ezek eredményeként a Covid-járvány előtt már "kifejezetten robusztus volt" az ipar erősödése, majd a járványt követően igen gyorsan megindult a növekedés. A 2021-es 7,1 százalékos, jelentős bővülés után az idén a második negyedévben 6,5 százalékos volt a gazdasági növekedés, meghaladva a 4,2 százalékos európai uniós átlagot - ismertette. 

Hozzátette, hogy 

szeptemberben 11,6 százalékkal volt magasabb a magyar ipar teljesítménye az egy évvel korábbinál. 

Az idei első háromnegyed évben pedig 6,7 százalékkal javult az ipar teljesítménye a múlt év azonos időszakához viszonyítva, az autóipar teljesítménye ugyanezen időszakban pedig közel harmadával bővült. 

Kiemelte, hogy a beruházások alakulása is kedvező - és ebben az autóipar áll az élen, rekordértéken -, a hazai beruházási ráta megközelíti a 28 százalékot, ami az EU egyik legkedvezőbb adata. A foglalkoztatottság 2010 óta szintén kedvezően alakul, azóta egymillióval nőtt a munkában állók száma, ami ma 4,7 millió felett van - részletezte Palkovics László. 

A járműipar fejlődését az is mutatja, hogy a hazai hozzáadott érték jelenleg 45-50 százalék, amit 2030-ra 65 százalékra lenne érdemes növelni. Magyarország az autonóm járművek fejlesztésében egymagában, az akkumulátorgyártásban pedig Németországgal együtt európai központtá válhat a következő évtizedre - vélekedett. 

A volt miniszter jelezte: 

a kutatás-fejlesztésre és az innovációra szánt magyarországi források 2019-ben 700 milliárd forintot tettek ki, tavaly pedig már átlépték a 900 milliárd forintot, ez GDP-arányosan 1,64 százalékot jelent, ami 1990 óta a legmagasabb érték. 

Palkovics László a grazi székhelyű AVL konszernről elmondta: világszerte 26 országban mintegy 11 ezer munkatársat foglalkoztat a globális járműipar egyik meghatározó innovációs és kutatás-fejlesztési szereplőjeként. 

Magyarországon 2002-ben telepedett le, és az AVL Hungary mára élvonalbeli kutató-fejlesztő centrummá vált, három budapesti telephelye mellett Kecskeméten és most már Zalaegerszegen is csúcstechnológiás fejlesztői környezetet alakított ki, így a magyar műszaki innováció eredményei öt kontinensre juthatnak el. Az AVL emellett a ZalaZONE járműipari tesztpálya üzemeltetésében is részt vesz - jelezte a politikus. 

A társaság fejlődése azt is mutatja, hogy tovább erősödnek Magyarország és Ausztria gazdasági kapcsolatai, az idén az első hét hónapban 10,1 milliárd eurós forgalmat regisztráltak a két ország között, ami másfélszerese a tavaly azonos időszakinak. Ausztria 2020-ban a második legnagyobb tőkebefektető volt Magyarországon, a több mint 2100 osztrák cég mintegy 66 ezer embert foglalkoztat

 - sorolta Palkovics László. 

Helmut List, az AVL elnök-vezérigazgatója az átadáson arról beszélt, hogy a konszern az idén ünnepli magyarországi működésének huszadik évfordulóját. Ma már nemcsak Budapesten van jelen a cég, hanem a járműipar egyik meghatározó helyszínén, Zalaegerszegen is, a bővítés pedig nem történhetett volna meg a felkészült magyar szakemberek nélkül - emelte ki. 

Úgy fogalmazott, hogy

 több kihívással is szembe kell néznie a járműiparnak, ezért is foglalkoznak Zalaegerszegen az autonóm járművekkel, vezetéstechnikai és a közúti és gyalogos biztonságot célzó kutatásokkal. 

Dirk Janetzko, az AVL Hungary ügyvezető igazgatója felidézte, hogy 2018-ban kezdték el a zalaegerszegi beruházást, ahol jelenleg 35 dolgozót foglalkoztatnak, a létszámbővülést pedig "újabb lendülettel gyorsítja fel" a most átadott fejlesztőközpont. Itt akár 150 mérnök és tesztpilóta dolgozhat, illetve egyszerre 50 járművet tudnak felkészíteni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában