Szomszédságpolitika

2022.10.31. 15:59

Szijjártó: jövő év elején indulhatnak az Interreg program pályázatai

Az Európai Bizottság a közelmúltban jóváhagyta a határmenti fejlesztéseket támogató Interreg program tervét, így jövő év elejétől indulhatnak a pályázatok - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán hétfőn.

Szijjártó Péter

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

A miniszter kifejtette: az úgynevezett Interreg programok kiemelt jelentőséggel bírnak Magyarország számára. Még ha uniós összevetésben viszonylag szerényebb európai költségkeret is társul hozzá, mégis ezen együttműködés keretében 2215 kilométer hosszú határszakaszon, 7 országban, 19 különböző megyében valósulnak meg fejlesztések a régiónkban.

Magyar vezetéssel három szomszédos országgal, Szlovákiával, Romániával és Ukrajnával működünk szorosan együtt, ami azt is jelenti, hogy a Kárpát-medencei magyarságnak mintegy felét érintik az Interreg program keretében meghozott döntések 

- mutatott rá. Hozzátette: kisebb költségvetése ellenére mindennek meghatározó szerepe van a határ menti térségek fejlesztésében és jószomszédi viszony fenntartásában a szlovák, a román és az ukrán relációban egyaránt.

Szijjártó Péter kiemelte: Magyarország most ismét élére állt az együttműködésnek, és mint a program irányító hatósága 2022. április 1-én benyújtotta a következő 7 éves időszakra vonatkozó programtervet az Európai Bizottságnak, amelyet most októberben végül jóvá is hagyott a bizottság belső döntéshozó fóruma.

Ez azt jelenti - ismertette -, hogy 2029 végéig mintegy 60 millió euró uniós keretösszeg áll rendelkezésünkre, hogy a szlovákokkal, a románokkal és az ukránokkal közösen fejlesszük a számunkra fontos határmenti projekteket. 

A magyar vezetésű program az első ezen kezdeményezések sorában, amelyben Ukrajna is részesül, és ez talán mindennél többet elmond a magyar szomszédságpolitikáról.

Tájékoztatása szerint az Európai Bizottság a program előlegét az év végéig kiutalja, ezáltal a jövő év elején megnyílhatnak a pályázati lehetőségek. Magyarország esetében ez Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyét érinti, ami különösen fontos, hiszen a határmenti települések lakóinak különösen sok kihívással kellett szembenéznie az elmúlt időszakban.

A program tehát rövidesen megnyílik, és mi azon fogunk dolgozni, hogy a jószomszédság jegyében a lehető legtöbb magyar projekt valósulhasson meg határainkon innen és túl - szögezte le Szijjártó Péter Facebook-bejegyzésében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában