Segítség a vállalkozásoknak

2022.10.20. 11:57

Kamatplafont és hitelmoratóriumot javasol a kamara

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) azt kéri a kormánytól, hogy fontolja meg a lakossági hitelezéshez hasonlóan a kamatplafon azonnali bevezetését – 5–10 százalékos sávban –, valamint a meglévő vállalkozói hiteleknél biztosítsa a moratórium lehetőségét.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Az MKIK csütörtöki közleménye szerint a javaslatot a jegybank pénteki döntése indokolja, hiszen a bankok gyakorlatilag azonnal beépítették az árazásukba az új egynapos betéti tendert, amely 18 százalékra emelkedett.   

Ezzel együtt a kamatfolyosó felső széle, amely azt mutatja, hogy meddig mehet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a kamatemelésekkel, az eddigi 15,5-ről 25 százalékra emelkedett – hívták fel a figyelmet.   

„Mindkettőt a vállalkozó villámgyorsan megérzi majd, az is, aki hitelhez szeretne jutni és az is, aki hitelt fizet” 

– idézték a közleményben Parragh Lászlót, az MKIK elnökét.   

Hozzátették, hogy ezzel a döntéssel szinte mindegy lett, mekkora az alapkamat, mivel ez jóval magasabb és a bankok ez alapján kalkulálnak a saját hitelezésüknél, vagyis ez számít az irányadó kamatnak.   

A három hónapos BUBOR jelenleg 16,5 százalék, ehhez jön még egy banki haszonrés, ami körülbelül 4 százalék, vagyis azok a cégek, amelyek most változó kamatozású hitelt törlesztenek, a kamatforduló napja után az eddiginél jóval magasabb – akár 20 százalékot is meghaladó – törlesztőrészleteket kell, hogy kigazdálkodjanak, azok pedig, amelyek most gondolkoznak hitelfelvételen, csak az eddiginél sokkal kedvezőtlenebb feltételekkel találnak hitelt – tette hozzá az elnök.   

Parragh László a közleményben kifejtette: 

a kamatplafonnak és a moratóriumnak köszönhetően a lakossági hitelt törlesztőknek ez most nem jelent hirtelen negatív változást, de a koronavírus-válságból éppen csak kilábalt és az energiaválsággal jelenleg is küzdő vállalkozásoknak hatalmas csapás, amelynek terheit a nano-, mikro-, kis- és középvállalkozások körülbelül százezres tömege biztosan nem tud majd kigazdálkodni.

„Ennek visszafordíthatatlan hatása lesz a működésükre – fel is függeszthetik vagy megszüntetheti azt – és akár a munkavállalóiktól is megválhatnak” – fogalmazott az elnök. 

Az MKIK egyetért azzal a közgazdasági nézettel, hogy egy válságot azzal lehet igazán durván elmélyíteni és időben is elhúzni, ha hagyjuk, hogy a hitelezés összedőljön – olvasható a közleményben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában