Jó hír

2022.05.31. 16:06

Százötven új munkahelyet teremtő beruházást hoz a Nokia Budapestre (videó)

Százötven új, magas képzettséget igénylő munkahely jön létre Budapesten a Nokia új beruházásának nyomán az 5G-technológiához kapcsolódó kutatás-fejlesztési program keretében – közölte kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető a beruházás bejelentésén elmondta, hogy a világ közel 130 országában jelen lévő, finn telekommunikációs vállalat mintegy 2,5 milliárd forint értékű projektjét az állam 633 millió forinttal támogatja. Ennek kapcsán pedig kitért arra is, hogy a Nokia budapesti kutatás-fejlesztési központjában ma már több mint kétezren dolgoznak, ami segíti a fiatal tehetségek Magyarországon tartását.

Beszédében kiemelte, hogy a kutatás-fejlesztési beruházások hazánk hosszú távú gazdasági növekedési pályáját alapozzák meg, ezek ide vonzásához pedig elengedhetetlen volt a felsőoktatás reformja, mivel a „világszínvonalú infrastruktúra mit sem ér világszínvonalú szakemberek nélkül”.

Mint mondta, a koronavírus-járvány még inkább felgyorsította a magyar gazdaság dimenzióváltását, ami örvendetes, ugyanis „a Made in Hungary időszakából az Invented in Hungary időszakába szeretnének minél előbb eljutni”.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy helyes volt a magas hozzáadott értékű beruházásokért folytatott versenyre fókuszálni, és a kormány továbbra is ragaszkodik eddigi sikeres gazdaságpolitikájához.

A rendkívüli kihívásokkal teli nemzetközi környezet dacára sem növeljük a termeléssel és kutatás-fejlesztéssel foglalkozó vállalatok adóterheit

– szögezte le, hozzátéve, hogy az elmúlt évek sikeres gazdaságpolitikáját épp a munkát terhelő adók alacsonyan tartása alapozta meg.

Ezután rámutatott: 

2010 és 2022 között a magyar bruttó hazai termék (GDP) 0,98 százalékáról az 1,6 százalékára nőtt a kutatás-fejlesztésre fordított összeg, ami nagyjából 60 százalékos emelkedést jelent.

A miniszter végül arról is beszámolt, hogy a koronavírus-járvány nyomán új világgazdasági korszak kezdődött, most pedig azt látni, hogy nem csak a pénzbőség időszaka járt le, hanem elszabadultak az energiaárak, illetve a nyersanyagok és szolgáltatások rendkívüli mértékben megdrágultak, ezen negatív spirálnak pedig egyelőre nem is látni a végét.

Hangsúlyozta: Magyarország ugyanakkor a rossz körülmények ellenére tavaly a rendszerváltást követő időszak legjobb gazdasági eredményeit produkálta. 

Címkék#Nokia

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában