2022.04.11. 19:08
Vetőmaggal segíti a kárpátaljai gazdákat az Agrárminisztérium
Az Agrárminisztérium (AM) húszmillió forint értékű kukorica- és napraforgó-vetőmagot, valamint burgonya vetőgumót adományoz a háború miatt nehéz helyzetbe került kárpátaljai gazdáknak - közölte Nagy István a tárca hétfői közleménye szerint.
A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy az orosz-ukrán konfliktus jelentős kihívás elé állítja az agráriumot. Mint a közlemény szerint fogalmazott, Kárpátalján sok gazda, ha meg is szeretné művelni a szántóterületeit, azok bevetésére vagy beültetésére már nincs lehetősége. A háború okozta kereskedelmi nehézségek miatt ugyanis helyben nem lehet megfelelő mennyiségű növényi szaporítóanyaghoz jutni. A fegyveres konfliktus kirobbanása óta az AM és a magyar gazdaszervezetek több módon is segítették a bajba jutott határon túli termelőket. A kárpátaljai gazdák ezután is számíthatnak az anyaországra, illetve Magyarország támogatására – tette hozzá Nagy István.
A tárcavezető bejelentette, hogy az AM a mezőgazdasági évkezdést segítendő tízezer kilogramm kukorica-, ötszáz kilogramm napraforgó-vetőmagot és háromezer kilogramm burgonya vetőgumót juttat el térítésmentesen olyan kárpátaljai gazdálkodóknak, akik a háborús helyzet okozta ellátási nehézségek miatt nem jutottak elegendő vetőmaghoz, így nem tudták bevetni, illetve beültetni a szántóterületeiket. A vetőmagok néhány napon belül eljutnak Kárpátaljára, hiszen a kukoricának, a napraforgónak és a burgonyának is gyorsan a talajba kell kerülnie ahhoz, hogy biztosan termést hozzon – hangsúlyozta a miniszter. Nagy István örömtelinek tartja, hogy a Növényvédelmi Szövetség multinacionális tagvállalatai közvetlen koordinációval, az Innovatív Állatgyógyszergyártók Képviselőinek Magyarországi Egyesülete tagjai pedig állatgyógyászati termékek felajánlásával veszik ki a részüket az ukrán mezőgazdaság támogatásából.
Nagy István arra emlékeztetett, hogy korábban Janusz Wojciechowski mezőgazdaságért és Janez Lenarcic válságkezelésért felelős biztos az uniós agárminiszterektől kért segítséget Ukrajna számára a mezőgazdasági nyersanyagok, a vetőmagok, a műtrágya és az állatgyógyászati eszközök, illetve gyógyszerek tekintetében. Az élelmiszer-ellátás biztonságának megőrzése és az élelmiszerrendszer ellenállóképességének megerősítése különösen fontos a jelenlegi helyzetben – emelte ki a tárcavezető a közlemény szerint.
Borítókép: illusztráció
Ukrán válság
- Megsemmisítette a Krím félsziget legnagyobb olajterminálját az ukrán hadsereg – frissül
- Orosz dróncsapások érték Kijevet és Odesszát
- Bejelentette Vuhledar elfoglalását az orosz védelmi minisztérium
- Zelenszkij nagyobb elszántságra szólította fel a Nyugatot a Herszont ért csapás után
- Elfoglalta az orosz hadsereg a donyecki Nelipivka települést