Megújulás

2022.02.03. 15:30

Gyopáros: példátlan nagyságú boltfejlesztés folyik Magyarországon (képek)

Korábban nem látott mértékű falusi boltfejlesztés zajlik Magyarországon, az erre szánt kormányzati támogatás és a vállalkozói önerő együttes összege meghaladja az 50 milliárd forintot - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Somogy megyei Kastélyosdombón csütörtökön.

Gyopáros Alpár a mintegy 100 millió forintos beruházással megvalósult, boltot, kávézót és sörfőzdét is magába foglaló Dombó67 elnevezésű közösségi tér átadásakor azt mondta: 

a 2020-ban indult kisboltos programnak köszönhetően 1500 helyen újulnak meg üzletek, a projektekben 100 olyan település érintett, ahol boltok az elmúlt években, évtizedekben már nem is működtek.

 A Magyar falu program indulásakor két célt fogalmaztak meg: a falvak életminősége belátható időn belül legalább az alapszolgáltatások szintjén olyan jó legyen, mint a városoké, és ezt olyan eszközökkel sikerüljön elérni, amilyeneket maguk a falvak igényelnek - emlékeztetett a kormánybiztos az esemény résztvevői, köztük Lévai Anikó, a miniszterelnök felesége, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete előtt.

Gyopáros Alpár fontosnak nevezte azt is, hogy 

a kistelepülésekre soha többé ne lehessen rányomni azt a bélyeget, "amit a baloldal egyszer már megtett", hogy élhetetlenek, nincs szükség rájuk.

Mi azt szerettük volna és szeretnénk elérni, hogy a kistelepülések népessége maradjon a faluban, ha szeretne 

- mutatott rá. Hozzátette, ehhez olyan közszolgáltatásokat kell fejleszteni, mint az óvodai, bölcsődei, orvosi ellátás, és szükséges a közlekedési infrastruktúra javítása is.

Résztvevők a Dombó67 elnevezésű közösségi térnél az átadóünnepség napján a Somogy megyei Kastélyosdombón 2022. február 3-án (Varga György/MTI)

A kormánybiztos felidézte, hogy ezeken kívül otthonteremtési támogatással, állami mellékúthálózati programmal, a falvakban szolgáltató piaci szereplők segítésével igyekeznek javítani a kistelepüléseken élők életminőségét.

Szászfalvi László (KDNP), a térség országgyűlési képviselője történelmi jelentőségűnek nevezte a Magyar falu programot, amit azzal indokolt, hogy ehhez hasonló, komplex és ilyen nagyságrendű kezdeményezés még nem volt a magyar történelemben.

Történelmi jelentőségű a program azért is, mert megerősíti azt a gondolatot, miszerint a magyar vidék nélkül nincs magyar jövendő 

- fogalmazott.

Hozzátette, a kistelepülések őrzik a nemzeti értékeket, azokat a hagyományokat, amelyekre Magyarország elmúlt ezer esztendeje épült.

A politikus szólt arról is, hogy az "újragondolt", közösségi térként működő kastélyosdombói bolt kialakítása illeszkedik a Dráva környéke kerékpáros és ökoturisztikai fejlesztésébe.

Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa megtekinti a sörfőző berendezést a Dombó67 elnevezésű közösségi térben az átadóünnepség napján 2022. február 3-án (Varga György/MTI)

Lehel László, az egyik központját Kastélyosdombón működtető Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója azt hangsúlyozta, hogy az ember tudással, szívvel, ésszel, ambícióval és szeretettel csodákat tud tenni, főleg, ha megvan a képessége az összefogásra.

Ha valami jellemző lehet az ökumenikus segélyszervezetre, akkor az az, hogy közösséget tudott építeni maga köré 

- jegyezte meg. Hozzátette, lát értelmet abban, hogy összefogással "tovább építsék a maguk és a település életét".

Lévai Anikó, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete, Orbán Viktor miniszterelnök felesége (b), Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa (b2), Szászfalvi László, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője (b3) és Varga Attila, a kisboltot működtető Hopsdombó Kft. tulajdonosa átvágja a nemzeti színű szalagot a Dombó67 elnevezésű közösségi tér átadóünnepségén a Somogy megyei Kastélyosdombón 2022. február 3-án (Varga György/MTI)

Varga Attila, a csütörtökön átadott bolt tulajdonosa újságírók kérdésére közölte: a fejlesztéshez több mint 60 millió forintot nyertek el a Magyar falu program pályázatán.

Hozzátette, 

a sörfőzdében előállított sörhöz helyben termesztett komlót használnak fel, 

egyúttal reményét fejezte ki, hogy nemcsak helybélieket, hanem szomszédos településeken élőket és turistákat is vásárlói, vendégei között tudhat majd.

Borítókép: Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa (j) és Varga Attila, a kisboltot működtető Hopsdombó Kft. tulajdonosa beszélget a boltban a mintegy 100 millió forintos beruházással, a Magyar falu program támogatásával megvalósult, boltot, kávézót és sörfőzdét is magába foglaló Dombó67 elnevezésű közösségi térben az átadóünnepség napján a Somogy megyei Kastélyosdombón 2022. február 3-án (Varga György/MTI)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában