Mindennapi, hasznos tudás

2022.01.30. 16:49

Ismét itt a ZsetON - Hangolódj a pénzügyekre!

Ismét meghirdeti fiataloknak szóló ZsetON - Hangolódj a pénzügyekre! elnevezésű versenyét a Pénzügyminisztérium (PM) - jelentette be Balogh László, a PM pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára csütörtökön a tárca közleménye szerint.

A kezdeményezéshez az idén először csatlakozott az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt., emellett továbbra is a támogatók között van a Magyar Államkincstár, a Pénziránytű Alapítvány és a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) is. 

Hozzátette: 

a kormány pénzügyi tudatosság-fejlesztését szolgáló stratégiájának egyik legfőbb törekvése, hogy az iskolarendszerben tanuló fiatalok elsajátíthassák azokat a pénzügyi ismereteket, amelyeket a mindennapi életben is hasznosítani tudnak, így megalapozott pénzügyi döntéseket hozhatnak majd. 

A most induló ZsetON - Hangolódj a pénzügyekre! játékos vetélkedő is ezt a célt szolgálja - hangsúlyozta.  

Tavaly több mint 36 ezer regisztrált kitöltője volt a játéknak, és a teszteket további 18 ezer érdeklődő is kitöltötte versenyen kívül. A tesztsorokat úgy állították össze a szakemberek, hogy gyakorlati példákon keresztül, sokszor játékosan jusson ismeretekhez a kitöltő.

A most induló játékban külön kategóriában vehetnek részt a 14-19 éves középiskolások, valamint az idén újra a 19-24 éves főiskolások és egyetemisták. Mindkét korcsoport számára 200-200 különböző nehézségi szintű kérdésből, egy program véletlenszerűen választ ki 16-16 kérdést. A teszt - versenyen kívül - regisztráció nélkül a 24 év fölöttiek részére is rendelkezésre áll - írták.

Arról is tájékoztattak, hogy a középiskolások közül az első 150 legjobb eredményt elérő jut tovább a középdöntőbe. Közülük a legjobb 10 - előzetes tervek szerint már személyes részvétellel - 2022. március 25-én a Pénzügyminisztériumban megrendezendő döntőben vehet részt, ahol izgalmas, interaktív vetélkedő során dől majd el, ki lesz 2022-ben a ZsetOnok Mestere. Az egyetemistáknak, főiskolásoknak összeállított játék kétfordulós lesz, és kizárólag online zajlik. 

Mindkét korcsoportban értékes elektronikai eszközökkel - X-box-szal, elektromos rollerrel, okostelefonnal, laptoppal, tablettel - díjazzák az első három helyezettet.

A helyettes államtitkár szót ejtett a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetnek a fiatalok pénzügyi tudását mérő nemzetközi tanulói teljesítményvizsgálatáról is (OECD PISA-kutatás). Elmondta: Magyarország 2022-ben vesz részt először ebben a széles körű felmérésben. A kormány pénztudatossági programjai hozzájárulhatnak ahhoz, hogy egyre több fiatal számára lesz magától értetődő számos olyan pénzügyi fogalom és folyamat, mint például a THM, az előtörlesztés, az állampapír vagy az öngondoskodás és családi költségvetés készítés - jelentette ki az államtitkár a közlemény szerint.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában