Foglalkoztatás

2022.01.27. 16:45

Célba értek a munkaerőpiacon a kormány segítő programjai

Célba értek a munkaerőpiacon a kormány segítő programjai, az adókedvezmények és a beruházások támogatása; az egy évvel korábbihoz képest 60-65 ezerrel többen, az előző hónaphoz képest pedig 10 ezerrel többen dolgoztak decemberben – mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán a friss statisztikai adatokat kommentálva.

A Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön közölte, hogy 2021-ben a foglalkoztatottak átlagos száma 31 ezerrel, 4 millió 635 ezerre emelkedett, a 15-64 évesek foglalkoztatási rátája pedig 73,1 százalék volt, 1,2 százalékponttal magasabb, mint egy évvel ezelőtt.

Az államtitkár kiemelte, hogy a regisztrált álláskeresők száma továbbra is 250 ezer alatt van.

A munkanélküliségi ráta 3,7 százalék a 15-64 éves korosztály körében, a 25-64 évesek körében még alacsonyabb – jegyezte meg.

Elmondta, hogy a fiatalok körében nagyobb a munkanélküliség, ezért a kormány célzott támogatási programokkal segíti a 25 év alattiak elhelyezkedését.

Bodó Sándor úgy fogalmazott, hogy Budapesten és Dél-Dunántúlon megszokott az 1,2-1,6 százalékos munkanélküliségi ráta, ezúttal azonban Észak-Alföldön is csökkenés következett be, ott egyelőre még 6,7 százalékra.

Végül arra is kitért, hogy a munkaerőpiacon egyre nagyobb az átjárás a szakmák között, ami nagymértékben a járványnak köszönhető. Az építőipar, a pénzügyi szektor és a műszaki tevékenységek az időszak nyertesei közé tartozik, miközben a turizmus, a szállítmányozás és a raktározás területén az újrainduló tevékenységekhez egyre nehezebb szakképzett munkaerőt találni – tette hozzá.

Borítóképünk illusztráció. (Shutterstock)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában