Járványkezelés

2021.12.17. 06:15

Satuba fogta a térséget az omikron, Budapest lehet a kivétel

A nemzetgazdaság nyári újraindítása óta a negyedik hullámban is sikeresnek bizonyul a járványkezelés.

Máris megbénítják a téli európai utazási lehetőségeket a negyedik járványhullám erősebb megjelenése miatt több országban elrendelt, nem összehangolt védelmi intézkedések, amelyek közül nem egy károsabbnak bizonyul a vártnál. A turizmusban éppen csak talpra álló cégek helyzete régiós szomszédainknál is nehezedett - írja a Magyar Nemzet.

A magyarországi turizmus szereplőinek ugyanakkor nem kell tartaniuk újabb töréstől,

mert a kormány idén már tudatosan elkerülte az újabb bezárásokat, a termelés, a szolgáltatások ismételt lebénulását.

 

Mintalaborból hibák tárháza?

Mostanra Ausztria példája is igazolja, hogy

inkább a magyar járványkezelés lehetne mintalabor az ismét nagy nehézségeket átélő európai versenytársakhoz képest.

Ahogy a Magyar Nemzet megírta: Bécsben december elején káoszközeli állapot alakult ki, mivel az üzletek, a szálláshelyek, az éttermek és az adventi vásárok váratlan lezárása aláásta az eddigi ágazati reményeket. A sógorok elkapkodott védekezési technikája miatt a korábban régióvezető fővárosi turizmus és vendéglátás szolgáltatói, illetve a kereskedők, a helyi kkv-k, például a vásári kiállítók és számos gazdasági terület szereplői megint térdre kényszerültek, a még ki sem hevert első, járvány miatti sokk után ebből viszont nehezebb lesz felállni – vélekednek az osztrák szakértők.

Jól kormányzott hajó már a nyílt vízen evezhet

A váratlanul elrendelt bezárások okozta piaci sokkot tavaly idehaza is megtapasztalta az addig szárnyaló utazási és vendéglátó ágazat, valamint a kapcsolódó területek képviselői, például a taxisok, az idegenvezetők és a buszos szállítók.

A végzetes törést viszont elkerülhették a kiszolgáltatott területek,

mivel a kormány célirányos intézkedésekkel, a kritikus iparági fordulat tavaszi bekövetkezése után már megtámasztotta a totális vírusattak miatt éppen összeomló turizmust.

A májustól felszabaduló belföldi piacon ezután nagyon erős növekedés következett, a hazai kereslet jelentős forgalomként csapódott le a vidéki Magyarország valamennyi turisztikai területén, hogy aztán az idén gyorsan növekvő oltottsági szint mellett a nemzetgazdaság tempós, célirányos újraindítása lendítse be a cégeket országszerte.

Az európai szinten is elismert járványvédelmi megoldásokkal már tavaly felkészült hazai hotelek óvatosan bár, de nyitott, egyben visszafogott téli időszakra készülnek. Ezzel együtt a vendéglátósok megérzik a negyedik hullámot, mert több rendezvényt visszamondtak az év végére. A helyzet viszont közel sem olyan tragikus, mint például az osztrákoknál, ahol a fokozatosság elve szerint karácsonyig újranyitó szállásadók már valószínűleg csak mérsékelhetik a veszteségeiket.

"A fővárosi szállásfoglalások folyamatosan javuló számait csak korlátozottan befolyásolta az omikron variáns felbukkanása" – támasztotta alá friss közleményével a Moore Hungary tanácsadó- és könyvvizsgáló cég. Mint felidézték, az egymásnak ellentmondó hírek ­miatt viszont több országban léptek életbe komolyabb utazási korlátozások, ráadásul drágultak a kapcsolódó adminisztrá­ciós kiadások. 

 

A nemzetközi összehasonlításban lazának számító magyarországi járványkezelés hatására a szállodai szobafoglalások száma idén stabilizálódik, ráadásul biztató, hogy a télbe haladó negyedik hullámban sem torpant meg Budapesten annyira, mint ahogy számos tagállam fővárosában – erre a következtetésre jut a belvárosi szállodák beszámolóit összegző közlemény.

Ebből aktuá­lisan az látszik,

hogy az eddig érkezett szobafoglalások az augusz­tus óta tartó bővülésben az ősszel tovább emelkedtek, és a téli hónapokra, már decemberre is kedvezően alakulnak Budapesten – szemben a környező utazási piacokon romló szezonális kilátásokkal

– jelezte a lapnak Takács Márton hotel- és turizmus tanácsadási üzletágvezető, aki szerint az üzemelés ismételt megszakításai helyett láthatóan csak a lakosság oltottságának maximalizálásával fenntartható a védelem az újabb hullámokkal szemben.

 

"A hotelpiac a fokozatos kilábalás jeleit mutatja hazánkban, mert egyre kevésbé függ az aktuális járványhelyzettől" – összegezte.

Borítókép: Turisták hallgatják az idegenvezető előadását a Vörösmarty Mihály-emlékmű előtt a V. kerületi Vörösmarty téren, mely Kallós Ede és Telcs Ede 1908-as alkotása 2021. november 6-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában