Ország-világ

2021.11.05. 12:25

2 és fél millió emberre van hatással a minimálbér és a bérminimum emelése

Két és fél millió embert érint a minimálbér 200 ezer, a garantált bérminimum 260 ezer forintra tervezett januári emelése – jelentette ki a Századvég Alapítvány vezető közgazdásza az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

Szakáli István Loránd hozzátette: az emelés 400 ezer minimálbéréért dolgozó embert, a gyedet, a táppénzt, a munkahelykeresési támogatást igénylő félmillió embert és egymillió diplomás munkavállalót is érint.

Elemzők arra figyelmeztetnek, hogy a jelenlegi inflációs környezetben további inflációemelő hatása lehet a 20 százalékos minimálbér-emelésnek, de a gazdaságpolitikának vannak olyan eszközei, amelyek ezt mérsékelni tudják – mutatott rá a közgazdász. Hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy a munkaerőpiac jobban áll mint 2019-ben, Magyarországot ismét inkább munkaerőhiány, mintsem munkaerő-felesleg jellemzi majd.

A 2010 utáni gazdaságpolitika egyik központi eleme a munkahely, illetve a munkaalapú társadalom megteremtése.

A Fidesz kampányában vállalta, hogy tíz év alatt egymillió munkahelyet teremt, ez egy nagyon komoly vállalás volt, amely 2021-re teljesült. Jelenleg 4,7 millióan dolgoznak Magyarországon, a foglalkoztatottsági ráta közelíti a 75 százalékot, és míg 2010 előtt az uniós foglalkoztatottsági listák végén kullogott, addig most előzi a középmezőnyt Magyarország.

Ezzel párhuzamosan történt egy nagyon komoly bérnövekedés is, a 2010-es 73 500 forintos minimálbér 2021-re 125 százalékos növekedést mutatott. A diplomával rendelkezők minimálbérnövekedése ennél is nagyobb, 150 százalékos a 2010-es 89 500 forintról 219 000 forintra emelkedett. Az elmúlt 10 év nagyon komoly bérfelzárkóztatást hozott Magyarországon – összegezte a Századvég Alapítvány vezető közgazdásza.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában