mi a pálya?

2021.09.16. 14:30

Műszaki pályaválasztási programsorozat indult az iskolások számára

Az iskolásokat célozza a Mi a pálya? című műszaki pályaválasztási programsorozat, amely szerdán indult el Budapesten és az ország több városát is érinti – közölte a Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE).

Debrecen, 2019. október 9. A Szelet a vitorlába elnevezésû pályaválasztási és szakképzési kiállítás a debreceni Fõnix Csarnokban 2019. október 9-én. MTI/Czeglédi Zsolt

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

A közlemény szerint az eseményt, amelyre csaknem 10 ezer fiatalt várnak, az MEE szervezte a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal közreműködésével.

A roadshow idei első, budapesti állomásának az E.ON Hungária Csoport Tromos sporttelepe ad otthont.

A rendezvényen a fiatalok a műszaki ágazatok kiemelkedő vállalataival, valamint a műszaki szakembereket képző középiskolák és felsőoktatási intézmények képviselőivel is találkozhatnak, hogy pontos képet kapjanak a különböző képzési lehetőségekről.

A Mi a pálya programsorozat Budapestet követően ellátogat még idén Debrecenbe, Szegedre, Miskolcra, Pécsre és Győrbe.

A részvétel a rendezvényen minden helyszínen ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Bővebb információ: miapalya.mee.hu oldalon olvasható.

A közlemény szerint a programsorozat hét évvel ezelőtt azzal a céllal jött létre, hogy az ipari szereplők és az oktatási intézmények bevonásával látványos, vonzó, interaktív, élmény alapú bemutatók segítségével felkeltse az érdeklődést a pályaválasztás előtt álló diákokban a műszaki és informatikai pályák iránt.

Minderre azért van szükség, mert

az utóbbi években kirobbanó munkaerő-kereslet jellemzi a műszaki pályákat,

és a trendek azt mutatják, hogy a megnövekedett igénnyel tartósan lehet számolni.

Ugyanakkor példaként említették, hogy míg évente legalább hatszáz, a fenntartható energiatermelés kihívásait és azok műszaki megoldásait is ismerő, új villanyszerelőre lenne szükség országosan, ezzel szemben alig több mint háromszáz diák végez jelenleg a szakmát oktató középiskolákban.

Borítókép: a Szelet a vitorlába elnevezésű pályaválasztási és szakképzési kiállítás a debreceni Főnix Csarnokban 2019. október 9-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában