Utóvizsgálat

2021.08.16. 11:06

Újra megbírságolta a GVH a Fressnapf-ot

Teljesítette a Fressnapf állateledel-kereskedő cég a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által előírt kötelezettségeket a fogyasztók jóvátételére, ugyanakkor nem tartott be egyes határidőket; a versenyhatóság 3 millió forintos bírságot szabott ki a hiányosságokért.

A GVH hétfői tájékoztatása szerint lezárult a nemzeti versenyhatóság utóvizsgálata a Fressnapf-Hungária Állateledel és Felszerelés Nagy- és Kiskereskedelmi Kft.-vel szemben.

A versenyhivatal 2016. márciusában 100 millió forintra bírságolta a céget, miután egy pecsétgyűjtő kampány során a fogyasztók számára indokolhatlanul és hátrányosan változtatta meg a beváltási feltételeket, emellett a károsult fogyasztók kompenzálására kötelezték a vállalkozást.

A GVH közleménye szerint a határidő letelte után ellenőrizték az előírtak teljesülését. Az utóvizsgálat feltárta, hogy a vállalkozás alapvetően teljesítette a számára előírt intézkedéseket, a fogyasztói kompenzáció elérte a célját. Az ellenőrzés megállapította ugyanakkor, hogy a cég nem tartott be egyes határidőket, a teljesítés bizonyos elemei késtek.

A hatósági kötelezettségek előírása esetén azok valamennyi elemét, így a határidőre és igazolásra vonatkozó intézkedéseket is be kell tartani, mert ezek lényegesek a közérdek megfelelő érvényesülése szempontjából – hangsúlyozta a versenyhivatal. A hatóság ezért szabta ki a 3 millió forintos bírságot a cégre.

A versenytanács a bírság kiszabásakor figyelembe vette egyebek mellett azt is, hogy Fressnapf együttműködése jeleként lemondott mind a tárgyalás, mind a jogorvoslat lehetőségéről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában