Toborzás

2021.08.21. 09:16

Nyolcszáz új légiutaskísérőt vesz fel az év végéig a Wizz Air

A Wizz Air korábban nem tapasztalt méretű nemzetközi toborzásba kezd, amelynek célja 800 új légiutaskísérő felvétele még ebben az évben – jelentette be közleményében a légitársaság, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-nek.

Magyarországon Budapesten, Debrecenben és Győrben várják a pályázók jelentkezését.

A légitársaság augusztusban és szeptemberben Európa több országában is megszervezi toborzó rendezvényeit. Az egész napos eseményeken a jelentkezők szituációs játékokban és egyéni interjúkon vesznek részt, illetve csapatfeladatokat is kapnak.

A Wizz Air nagyszabású toborzókampányának oka, hogy a légitársaság a következő tíz évben háromszorosára növeli flottáját, így 500 Airbus repülőgépre bővíti kapacitását

– ismertették.

Felidézték, hogy a légitársaság a járványhelyzet és a korlátozások ellenére is dinamikusan fejlődött; az elmúlt évben 18 új bázist és több mint 300 új útvonalat jelentett be.

Heiko Holm, a Wizz Air operatív igazgatója a közlemény szerint elmondta, hogy újra a pandémia előtti kapacitásukkal repülnek, folyamatosan a fejlesztésekre, a bővítésekre koncentrálnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában