"soha nem látott" mutatószám

2021.07.28. 13:30

ITM-államtitkár: stabil a munkaerőpiac

Stabil a munkaerőpiac, a legfontosabb adatok bizakodásra adnak okot – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán a legfrissebb adatokról szerdán.

Bodó Sándor szerint a 4 millió 692 ezer foglalkoztatott „soha nem látott” foglalkoztatási mutatószám, külön kedvezőnek nevezte, hogy az előző hónaphoz és az előző évhez képest is növekedést mértek. Előbbi összevetésben 85 ezerrel, utóbbiban pedig 98 ezerrel többen dolgoznak. Ez mindenképpen azt jelenti, hogy célba értek azok az intézkedések, amelyeket a kormány hozott, például a munkahelyvédelmi vagy a munkahelyteremtő programok – mondta, hozzátéve: ezeknek köszönhető a kedvező mutatószám.

Kitért arra, hogy a foglalkoztatási ráta az előző évhez képest több mint 2 százalékkal emelkedett 74,1 százalékra, a munkanélküliségi ráta pedig 4 százalékos.

A magyar válságkezelésben a munkahelyek megőrzése, a munkahelyteremtés állt a középpontban. Nem alanyi jogon történt a támogatások odaítélése, szükség volt arra, hogy a munkaadók, a munkavállalók, az egész társadalom közös felelősséget vállaljon – fejtette ki. Ennek köszönhető Bodó Sándor szerint, hogy a hazai munkaerőpiac stabilan áll a lábán ebben a helyzetben, míg külföldön vannak problémák.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában