egyeztettek

2021.06.10. 15:44

Palkovics: a kormány mindent megtesz a magyar közúti fuvarozói ágazat megvédéséért

Magyarország támogatja a környezetbarát járművek, technológia terjedését.

A kormány mindent megtesz a magyar közúti fuvarozói ágazat megvédéséért – hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Radu Dinescuval, a Közúti Fuvarozók Nemzetközi Egyesülete (International Road Transport Union – IRU) elnökével tartott közös sajtótájékoztatón, Budapesten.

Palkovics László miniszter csütörtökön az Innovációs és Technológiai Minisztériumban (ITM) egyeztetett az IRU elnökével az ágazatot érintő legfontosabb kihívásokról.

Az innovációs és technológiai miniszter kiemelte, a magyar közúti fuvarozók a járványhelyzetben helyt álltak, szolgáltattak, a kormány pedig támogatta őket feladataik ellátásában.

Palkovics László elmondta: a megbeszélésen szóban került a közúti közlekedést, így az árufuvarozást is érintő, a környezetet kevésbé terhelő technológiai fejlődés, és jelezte, Magyarország erősen jelen van a járműipari fejlesztésekben, példaként említette a ZalaZone projektet.

Az egyeztetést követően Radu Dinescu elismeréssel szólt arról, hogy Magyarország támogatja a környezetbarát járművek, technológia terjedését.

Az IRU elnöke kiemelte, Magyarország élen jár a digitalizáció és az innováció területén, és az eredményeket kiterjeszti a közúti fuvarozásra is.

A megbeszélésen szóba került a Magyarország területét érintő, engedélyköteles nemzetközi áruszállítási tevékenységek előzetes elektronikus regisztrációja is, a januártól bevezetett BiReg rendszer számos jogsértést tett láthatóvá, ezzel hozzájárult közúti áruszállítási piac megtisztításához – tette hozzá Palkovics László.

Ignácz József Péter, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének elnöke beszámolt arról, hogy az IRU 5 kontinens több mint 100 országában van jelen tagszervezetei révén, az MKFE 55 éve tagja a nemzetközi szervezetnek.

Az MKFE elnöke hangsúlyozta, a 2020-ban elfogadott EU mobilitási csomagon „finomítani” kell, mert szerintük az szociális köntösbe bújtatott piacvédelmi intézkedés, amely az unióhoz újonnan csatlakozott tagállamok vállalkozói ellen irányul, és kedvezőtlenül érinti a magyar fuvarozókat, továbbá a csomag jelenlegi formájában a fenntartható fejlődés ellen is hat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában