Mezőgazdaság

2021.06.22. 10:33

Nagy István: az öntözésfejlesztés megkerülhetetlenné vált

Öntözésfejlesztési beruházás készült el Megyaszón a Harangod Mag Kft.-nél, a rendszert hétfőn adták át a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen.

Az eseményen Nagy István agrárminiszter azt mondta:

a 21. század számos új kihívására gyorsan és hatékonyan kell reagálni, ilyen a klímaváltozás okozta negatív hatásokhoz történő alkalmazkodás, emiatt az öntözésfejlesztés mára megkerülhetetlen feladattá vált.

Magyarországon a kilencvenes évek elejéig lényegesen nagyobb mezőgazdasági területen öntöztek, mint napjainkban, azonban az öntözési rendszer elsorvadt, jelentősen csökkent az öntözött területek nagysága, ez az elmúlt évtizedekben súlyos gondokat okozott.

A szaktárca vezetője hozzátette: az agrártárca egyik legfontosabb feladata, hogy minél több gazdálkodónak biztosítson lehetőséget az öntözéses technológia kiépítéséhez. Egyrészt azért, hogy a magyar gazdák rugalmasan tudjanak alkalmazkodni az elégtelen csapadékmennyiség okozta kihívásokhoz, másrészt, hogy javítani tudják mezőgazdasági termelésük hatékonyságát.

Úgy fogalmazott:

ezzel nem csak a termés biztonságát és mennyiségét lehet növelni, de a termésben megjelenő hozzáadott értéket is.

Részletekről szólva azt mondta: gondoskodni kell a vízbázisok védelméről, ezért támogatják a felszíni vizekből történő öntözést, az öntözéses gazdálkodást segítő beruházásokat. A kormány úgy döntött, hogy az öntözéses gazdálkodást, egy jól átlátható jogi szabályozás bevezetésével népszerűbbé teszi a termelők, illetve a gazdálkodni kívánóknak, javítva ezzel a mezőgazdasági öntözés feltételeit, valamint az öntözhető területek arányának növelését.

„Ahhoz, hogy versenyképesebbé tegyük a magyar mezőgazdaságot, nélkülözhetetlen termőföldjeink öntözése, ezért a kormány a következő tíz évben 17 milliárd forint pluszforrást biztosít évente az öntözéses gazdálkodáshoz kapcsolódó fejlesztésekhez”

– mondta, hozzátéve: a törvény és a hozzá kapcsolódó intézkedési csomag révén átlagosan ötmillió forinttal csökkenhet 100 hektár termőföld öntözéséhez szükséges beruházások előkészítési költsége.

Jelenleg mintegy 200 ezer hektárnyi terület rendelkezik öntözésre vonatkozó vízjogi engedéllyel, viszont a magyar gazdák 300-400 ezer hektárt is öntöznének, „ezért ösztönözzük a gazdák közötti együttműködést, az öntözési közösségeket”, amelyek speciális támogatási formákat is igénybe vehetnek, készíthetnek környezeti körzeti tervet, és akár harmadlagos művet is üzemeltethetnek az öntözési körzeten belül.

A közösségek száma folyamatosan bővül, 64 elismert öntözési közösség működik, 5 közösség elismerése pedig folyamatban van.

A harangodi cégcsoport is élt a lehetőséggel és pályázott. Itt a szántóföldi növénytermesztés 4000 hektáros területen történik, ez a legmeghatározóbb ágazat a csoport tevékenységi területeit tekintve. A harmadik és negyedik ütemben végrehajtott fejlesztésekkel létrehoztak egy 240 ezer köbméter kapacitású víztározót, valamint 304 hektár nagyságú szántóföldi terület öntözését lehetővé tevő öntözőberendezések kivitelezését.

A beruházás értéke meghaladja az 1,9 milliárd forintot, melyet a kormány több mint 702 millió forinttal támogatott.

A beruházás eredményeként olajretek, facélia, homoki zab és csemegekukorica termesztése válik fenntarthatóvá és kiszámíthatóvá. Ez az innováció hozzájárul a cégcsoport stabil működéséhez, eredményességéhez, és képes lesz hosszútávon is megtartani dolgozóit – mondta Nagy István.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában