Fejlesztés

2021.06.10. 18:51

A kormány a jövőben is kiemelten kezeli a kkv-k támogatását

A kormány a jövőben is igyekszik fejlesztési forrásokat biztosítani a mikro-, kis- és közepes vállalkozások számára, a következő európai uniós pénzügyi ciklusban is kiemelkedően kezelik e cégek támogatását – mondta Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára Sásdon, az MTS Oldtimer Kft. beruházási projektzáró rendezvényén csütörtökön.

Mint azt Magyari János, a kft. ügyvezetője elmondta, a veterán járművek restaurálásával 2011 óta foglalkozó kft. a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) 100,1 millió forintból, felerészben európai uniós támogatással fejlesztett. Ennek eredményeként a társaság új, kissorozatú járművek karosszéria- és motorelemeinek gyártását szolgáló munkacsarnokot hozott létre és veterán autók és motorkerékpárok restaurálását, javítását és építését segítő speciális műszereket és eszközöket szerzett be.

A fejlesztéssel az a céljuk, mondta, hogy kiszolgálják a növekvő – jelentős részben Nyugat-Európából is jelentkező – piaci keresletet, a vállalkozásuk piaci helyzetét erősítő gyártási tevékenységet vezessenek be, továbbá a beruházásnak köszönhetően magas kvalitású szakemberekkel bővíthessék a szakmai stábot.

Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az eseményen úgy fogalmazott: a sásdi családi vállalkozás olyan termékeket állít elő, amelyek nemcsak Magyarországon, de világszerte piacképesek; mindezt mutatja a cég forgalombővülése is – hangoztatta.

Kitért arra, hogy az esetenként több mint fél évszázada készült autók restaurálásán dolgozó szakemberek értéket teremtenek, kreativitásról tesznek tanúbizonyságot és egyedülálló tudással, szakértelemmel rendelkeznek.

Rákossy Balázs a világjárványra térve azt mondta: Magyarország nehéz időszakon van túl, azonban a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően sikerült ösztönözni a befektetőket beruházásaik folytatására, emellett eredményes bértámogatási programokat hajtottak végre. Mindennek köszönhető, folytatta, hogy a foglalkoztatottsági adatok csak kis mértékben csökkentek az egy évvel ezelőtti szinthez képest.

Azt mondta, megvan minden alapja annak, hogy a magyar gazdaság az év második felétől visszaveszi korábbi lendületét, s képes lesz öt százalék feletti éves növekedésre is.

Nagy Csaba (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője azt mondta, a sásdi családi vállalkozás Európában is ritka, hiánypótló tevékenységet folytat, külföldi megrendelőket szolgál ki, s dinamikusan fejlődik. Utóbbi jelenség, mondta, igaz a kisvárosra is, hiszen a településen az elmúlt években számos fejlesztés valósult meg, így mentőállomás, katasztrófavédelmi őrs létesült, megújult az iskola és épül az új bölcsőde.

A jelenleg hat munkatársat foglalkoztató, évi 8-10 veterán jármű restaurálását, építését végző MTS Oldtimer Kft. a nyilvánosan elérhető céginformációk szerint 2020-ban 146,1 millió forintos árbevétel mellett 100,7 millió forint adózott eredményt, egy évvel korábban 23 millió forint árbevétel mellett 0,36 millió forint nyereséget ért el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában