KÖRNYEZETTUDATOSSÁG

2021.05.17. 13:40

Újabb 58 egyházi pályázó nyert el támogatást épületenergetikai korszerűsítésre

Újabb 58 egyházi szervezet és intézmény nyert el állami támogatást, mintegy 10,5 milliárd forintot épületenergetikai korszerűsítésre – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (IMT) stratégiai és parlamenti államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Schanda Tamás közölte:

a magyarországi energiafelhasználás 40 százaléka az épületekhez kötődik, ezért fontos segíteni a tulajdonosokat és a fenntartókat a hatékony, energiapazarlást megszüntető megoldások alkalmazásában és kiépítésében.

E cél mentén mintegy két éve hirdették meg az egyházi intézmények energiahatékonysági felújítását segítő pályázatot – idézte fel, hozzátéve: annak első szakaszában 21 projekt kapott összesen több mint 4 milliárd forint támogatást.

Összegzése szerint az új nyertesekkel együtt eddig 79 projekt részesült mintegy 15 milliárd forintos támogatásban.

Schanda Tamás elmondta az egyes projektek elszámolható összköltsége legfeljebb 300 millió forint, a támogatás mértéke pedig akár 100 százalék is lehet; a pénzt nyílászárócserére, hőszigetelésre, fűtési rendszerek korszerűsítésére és napelemes rendszerek kiépítésére lehet fordítani.

Az államtitkár a teremtett világ védelmét kiemelkedően fontos feladatnak nevezte, majd szólt arról, hogy a koronavírus-járvány alatt is folyamatosan hajtották és hajtják végre a klíma- és természetvédelmi akciótervet.

Megfogalmazása szerint

az egyházak nem divatként tekintenek a környezetvédelemre, hanem évtizedek óta figyelmeztetnek a teremtett világ védelmének fontosságára.

Schanda Tamás megjegyezte azt is, hogy a környezetvédelem ügyében „szinte mindenkivel” – köztük vállalkozókkal, családokkal – együtt tudnak működni, azonban „vannak, akiket egyáltalán nem érdekel a környezet védelme”. A baloldal a gyakorlatban semmit nem tesz a klíma és a környezet megóvása érdekében – mondta, majd tendenciának nevezte, hogy az ilyen tárgyú intézkedéseket a baloldal nem szavazza meg az Országgyűlésben.

Álláspontja szerint

Karácsony Gergely főpolgármester ténykedése „szintén jól mutatja, hogy mit is jelent náluk a zöldpolitika”.

A főpolgármester klímavészhelyzetet hirdetett, amiről „a mai napig senki nem tudja, hogy micsoda”, átgondolatlanul biciklisávokat festett fel, leszereltette a budapesti kukák egynegyedét – mondta az államtitkár.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a magyar emberek több mint 80 százaléka értéknek tartja a kereszténységet, ezért fontos támogatni az egyházak társadalmi szerepvállalását.

Szólt arról is, hogy míg 2010-11-ben a fiatalok mintegy 6,4 százaléka járt egyházi fenntartású óvodába, iskolába, középiskolába, arányuk 2020-21-ben 15,2 százalékra emelkedett.

A gyermekvédelemben a szociális alapszolgáltatásokban négyszeresére, a gyermekvédelmi szakellátásoknál több mint nyolcszorosára emelkedett az egyházi jelenlét – ismertette Soltész Miklós, majd azt hangsúlyozta, hogy ezért az egyházi szereplők sem maradhatnak ki az energetikai korszerűsítések támogatásából.

A támogatások nyertesei nemcsak az egyházak, hanem azok az emberek, akik ezekben az intézményekben tanulnak, dolgoznak, és akiket ott gondoznak, ápolnak – hangoztatta. A nyertes pályázók között említette a szociális és idősotthonokat, óvodákat, általános iskolákat, gimnáziumokat és egy gyermekkórházat.

Államtitkártársa a baloldalt bíráló kijelentéseihez csatlakozva Soltész Miklós úgy fogalmazott: „nemcsak beszélni kell a teremtett világ védelméről, hanem sokkal inkább cselekedni kell”.

Megjegyezte: a baloldalon „hatalmas egyházellenességet” is tapasztalnak. Amikor Gyurcsányék fenyegetik az egyházi iskolákat, óvodákat, szociális és gyermekvédelmi intézményeket, akkor azokat az ápolókat, nevelőket, oktatókat fenyegetik, akik ott dolgoznak és azokat a gyerekeket, akik ott tanulnak – mondta a politikus.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában