Home office

2021.03.11. 13:50

A távmunka is hatékony és felelős megoldás a vírus elleni küzdelemben

A cégek havi közel 17 ezer forintig adómentesen téríthetik dolgozóik távmunka miatt felmerülő költségeit.

„Minden lehetséges módon fékezni kell a járvány terjedését, ezért azt javasoljuk a munkáltatóknak, hogy akinek csak lehet, biztosítsák az otthoni munkavégzés lehetőségét”

– jelentette ki Schanda Tamás.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a tárca csütörtöki közleménye szerint hozzátette: a cégek havi közel 17 ezer forintig adómentesen téríthetik dolgozóik távmunka miatt felmerülő költségeit.

„A home office, a távmunka számos munkakör esetében jó és biztonságos megoldás arra, hogy egyszerre fékezzük a járvány terjedését, és tartsuk működésben a gazdaságot. Ezért javasoljuk minden munkaadónak, hogy tegye lehetővé a kollégáinak az otthonról való munkavégzést, ha ezt az elvégzendő feladat jellege engedi”

– mondta Schanda Tamás.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a munkáltatók a veszélyhelyzeti rendelkezések szerint, a felek megállapodása alapján havi közel 17 ezer forintig adómentesen nyújthatnak költségtérítést a kollégáiknak a távmunka miatt felmerülő kiadásaik fedezésére.

„A járványt akkor tudjuk megfékezni, ha mindenki kiveszi a részét a védekezésből. A munkáltatók esetében ez azt is jelenti, hogy akit csak lehet, engednek otthonról dolgozni. A jelenlegi helyzetben ez a felelős vállalati és vezetői döntés”

– fejtette ki Schanda Tamás. Emlékeztetett: a kormány már tavaly lehetővé tette, hogy a munkaadók és a munkavállalók rugalmasabban, egyszerűbben állapodhassanak meg a távmunka mikéntjéről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában