Demján Sándor öröksége

2021.02.24. 11:52

Rengeteg vállalkozáson segített a Széchenyi Kártya Program

A Széchenyi Kártya Program dinamikusan fejlődik 2002. évi indulása óta, a tavaly kezdődött válsághelyzetben pedig még inkább betöltötte a vállalkozások finanszírozásában elfoglalt szakpolitikai szerepét – hangsúlyozta Krisán László, a programot lebonyolító Kavosz Zrt. vezérigazgatója kedden az eddigi eredményeket ismertető sajtótájékoztatón, Budapesten.

Elmondta, hogy 2002-től napjainkig a programban a befogadott hitelkérelmek száma elérte a 454 ezret, a létrejött hitelügyleteké megközelíti a 330 ezret, a megkötött szerződések összege mintegy 3050 milliárd forint.

Szavai szerint tavaly a program „berobbant”, a márciusban kidolgozott krízis termékekkel együtt 40 353 hitelkérelmet fogadtak be több mint 1054 milliárd forint értékben és 29 ezer szerződés keretében több mint 630 milliárd forintot helyeztek ki mikro- és kisvállalkozásoknak.

Krisán László elmondta, a program krízistermékeit a vállalkozások elvárásainak figyelembe vételével és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakmai támogatásával dolgozták ki. A vállalkozásoknak a likviditás, a biztonsági háttér, a munkahelyek megőrzése és üzleti tevékenységük megtartása volt fontos szempont.

A krízishitelek legfőbb előnyének nevezte, hogy az árazásuk rendívül kedvező, nulla, illetve közel nulla százalék kamattal kínálták.

A vállalkozások könnyített adminisztrációval juthatnak a hitelhez, amely a lehető legtöbb csatornán – 200 irodában és 9 közreműködő bankban – igényelhető. A finanszírozási célokat kibővítették a klasszikus termékekhez képest például üzletrészvásárlással, illetve hitelkiváltással.

A programban működő kamarai és VOSZ-irodák a regisztrációs díj kivételével ingyen kísérik végig a vállalkozókat a Széchenyi Kártya hiteligénylés lebonyolításáig – hangsúlyozta Krisán László.

Kitért arra, hogy

a Széchenyi Kártya krízishiteleinek határidejét kitolták idén június 30-áig, de tárgyalásokat folytatnak a szükség szerinti további meghosszabbításról.

Minden gazdasági szereplő érdeke, hogy a magyarországi vállalkozások erősek legyenek, ezért szükséges folytatni a programot, Demján Sándor örökségét – fogalmazott a Kavosz vezérigazgatója.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában