Ország-világ

2021.02.13. 08:42

Nőtt az érdeklődés az internetes állampapír-vásárlás iránt

A napokban elérte a húszezret azoknak a száma, akik az interneten nyitottak lakossági számlát az államkincstárnál – mondta a pénzügyminiszter helyettese. Tállai András hozzátette: immár 241 ezer gyereknek gyűlik pénz, a babakötvényekben több mint 117 milliárd forint fial.

Hogyan lehet úgy a tennivalókat elvégezni, hogy ne kelljen olyan helyekre menni, ahol tömeg gyűlhet össze? A világjárvány kitörése óta ez az egyik legfontosabb kérdés, ha a pénzügyek kerülnek szóba. Számos szolgáltatóhoz hasonlóan a Magyar Államkincstár is az elektronikus ügyintézés bevezetésével válaszolt: tavaly április óta az interneten, az ügyfélkapun keresztül is lehet állampapírszámlát nyitni. „Kezdetben nagy érdeklődés mutatkozott, ami nyáron kissé alábbhagyott, hogy aztán ősszel, a második hullám idején újra felszökjön” – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a pénzügyminiszter helyettese. Tállai András államtitkár megjegyezte azt is:

jelenleg már húszezren nyitottak online számlát az államkincstárnál. Az érintettek például nemcsak a kiemelkedő és adómentes kamatot kínáló Magyar Állampapír Pluszt vásárolhatják meg otthonról, akár a kanapéról, hanem babakötvényt is vehetnek.

Az egyik legjobb üzletbe fog, aki a válság idején magyar állampapírba fektet. Egyrészt ennél biztonságosabb megoldás ma nemigen képzelhető el, másrészt az elérhető hozam kiemelkedő a piacon, harmadrészt pedig aki így cselekszik, az ország anyagi stabilitásáért is tesz – vélekedett a miniszterhelyettes.

Tállai András a babakötvény kapcsán is beszámolt néhány adatról. Közlése szerint jelenleg 241 ezer gyermeknek kamatozik pénze ebben a konstrukcióban. „Összességében komoly summáról beszélünk. A babakötvény-állomány értéke nemrégiben meghaladta a 117 milliárd forintot, s az összeg bizonyosan emelkedni fog” – mondta. A babakötvénybe fektetett megtakarításokra ugyanis az állam az inflációt három százalékkal meghaladó kamatot fizet, ez idén 6,3 százalék. Ezenfelül a közkassza hozzá is tesz a szülők, a rokonok által a gyermekek részére befizetett pénzekhez, évente tízszázalékos kiegészítést, de legfeljebb hatezer forintot.

Mindezek révén, ha a családtagok havi ötezer forintot fizetnek be például egy tavaly született gyermek javára, akkor a babakötvény több mint kétmillió forintot is adhat a gyermek 18. születésnapja után

– mutatta be egy példán keresztül a konstrukció lehetséges eredményét a miniszterhelyettes.

Szavait azzal zárta: manapság érdemes hosszabb távra tervezni és félretenni is. Az állam pedig mindent megtesz azért, hogy ehhez kiváló feltételeket kínáljon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában